A kommunista múltat idézi: reagált az UPC a betiltásukat lehetővé tevő törvényre

2024. augusztus 28., 12:13 , 1225. szám

Azután, hogy a képviselők elfogadták az Oroszországi Föderációhoz kötődő vallási szervezetek betiltásáról szóló törvényt, az Ukrán Ortodox Egyház (UPC) továbbra is igaz egyházként kíván élni, és a betiltására irányuló kísérletek az erre törekvők hitelvesztéséhez vezetnek – jelentette ki a hromadske.ua-nak Kliment metropolita, az UPC információs és felvilágosítási osztályának vezetője augusztus 20-án.

Szerinte a szóban forgó 8 371. számú törvényjavaslat „talán betiltja az UPC MP-t”, ugyanakkor az Ukrán Ortodox Egyház nevében nem szerepel az MP utótag (MP = moszkvai patriarchátus; a sajtóban ez utalás az egyház kapcsolatára az Orosz Ortodox Egyházzal – a szerk.).

„Az ukrán ortodox egyház továbbra is igaz egyházként fog élni, amelyet a gyakorló ukrán hívők és a világ helyi egyházainak döntő többsége elismer. Ez egy objektív dolog. Bármilyen kísérlet egy objektív dolog betiltására csak azok hitelvesztéséhez vezet – beleértve a nemzetközi hitelvesztést is –, akik ezt valahogyan meg akarják valósítani” – közölte a metropolita.

Állítása szerint a képviselők által megszavazott törvény nem annyira magáról az egyházról, mint inkább annak vagyonáról szól. Kliment metropolita szerint ez a helyzet a kommunista múltat idézi.

Hangsúlyozta azt is, a törvény azokra a vallási szervezetekre vonatkozik, amelyek külföldi központokhoz kötődnek. A püspök szerint ugyanakkor az UPC-nek nincs adminisztratív kapcsolata külföldi központokkal, és ha valaki ezzel fogja vádolni egyházát, az „kizárólag manipuláció” lesz, hiszen nem létezik egyetlen olyan ukrán dokumentum sem, amely ezt megerősítené.

Arra a kérdésre, hogy a UPC tervezi-e az egyesülést a PCU-val (Ukrajna Ortodox Egyháza), Kliment püspök megjegyezte, az UPC „nemegyszer felszólította az PCU-t, hogy keressék a módját az ukrán ortodoxia egyesítésének”, de nem érkezett részükről „semmilyen adekvát válasz”.

(hk/hromadske.ua)