Magyarságismereti Mozgótábor 2024-ben is

2024. augusztus 29., 11:38 , 1226. szám

Idén nyáron is megvalósult a Diákok Határok Nélkül Magyarságismereti Mozgótábor a kanadai székhelyű Rákóczi Alapítvány szervezésében. A tábor, amely 1994 óta minden nyáron összegyűjti a Kárpát-medence különböző tájairól származó magyar fiatalokat, idén július 4–15. között zajlott. A résztvevők között 21 kárpátaljai diák is volt.

Az összesen 100 külhoni fiatal a Zrínyi és a Bethlen csapatokra bontva 3-3 napot töltött Pécsen és Miskolcon, majd 4 napot Budapesten. A program célja, hogy intenzív módon több száz kilométert megtéve bejárják a fiatalok egész Magyarországot. A külhoni kisebbségek részét képező diákok lehetőséget kapnak arra, hogy közvetlen élmények révén felfedezzék kulturális örökségüket, amikor ellátogatnak különböző történelmi és kulturális helyszínekre, például kastélyokba, múzeumokba és egyéb nevezetességekhez. Továbbá részt vesznek olyan előadásokon, amelyek az emberi jogokkal, a médiával, valamint a kultúra megőrzésével és integrációjával foglalkoznak. A különböző országokból érkező, hasonló szemléletű fiatalok között szoros kapcsolatok alakulnak ki, és együtt gondolkodnak azon, hogyan javíthatnák saját és kisebb közösségeik életkörülményeit. Fontos kiemelni, hogy a résztvevők először pályamunkát nyújtanak be, majd azok elbírálásra alapján dől el, kik azok, akik részt vehetnek a programban.

Svingola Genovéva, a Rákóczi Alapítvány kárpátaljai referense hetilapunknak elmondta: a résztvevők 14–18 éves fiatalok, 3-3 napot Pécsen és Miskolcon, 4 napot pedig Budapesten töltöttek el. Ezen idő alatt különböző nevezetességeket, Magyarország kiemelkedő helyszíneit, templomait, múzeumait látogatják meg. Idén ellátogattak többek között a Nemzeti Színházba, a Magyar Zene Házába, a Parlamentbe, a Halászbástyához, Lillafüredre, Aggtelekre, a Rodostói Emlékházhoz, megtekintették a vizsolyi Bibliát és még számos más helyszínt. A tábor célja a magyar kultúra és a magyar történelem megismertetése a fiatalokkal, a közösségépítés és a magyarságtudat elmélyítése. Ezeket a szempontokat figyelembe véve alakul a tábor programja évről évre. A kirándulásokon kívül egymás megismerésére és a szoros barátságok kialakítására alkalmas játékok, táncház, Ki mit tud? is színesítette a napokat – tette hozzá a helyi referens.

A Magyarságismereti Mozgótábor 1994 óta egy olyan fórum, amely lehetőséget nyújt a fiatalok számára, hogy betekintést nyerjenek a magyar történelembe és kultúrába, miközben megismerik és megértik egymást, és közös jövőt építenek.

Minden diák, aki részt vesz a Diákok Határok Nélkül nyári programban, automatikusan tagjává válik a Rákóczi Családi Körnek. Ez a folyamatosan bővülő közösség olyan háttérrel szolgál, amely lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők szakmai és egyéb támogatást nyújtsanak egymásnak a tábort követően is. A tagok számára rendszeresen szerveznek eseményeket, például az R-Café néven ismert kötetlen összejöveteleket, ahol a résztvevők beszélgethetnek és különböző témákat vitathatnak meg. Az R-Cafék a külhoni régiók városaiban kerülnek megrendezésre, és remek alkalmat biztosítanak arra, hogy a korábbi táborozók kapcsolatot tartsanak, felelevenítsék tábori emlékeiket, és bővítsék ismeretségi körüket. A tábort követően nem engedi el az alapítvány a diákok kezét, hiszen a Családi Körön túl ösztöndíjban is részesülhetnek egyetemi tanulmányaik ideje alatt.        

LI