Steinbach József püspök látogatása Kárpátalján

150 tanszerekkel megtöltött iskolatáskát adtak át Beregszászban

2024. szeptember 1., 14:08 , 1226. szám

A Magyar Református Szeretetszolgálat 150 kárpátaljai rászoruló iskolás gyermeket örvendeztetett meg tanszerekkel gazdagon megtöltött iskolatáskával augusztus 30-án, mindez jól ismert országos akciójuk része. Közülük húszan Beregszászban, a Kárpátaljai Református Egyházkerület Püspöki Hivatalában, személyesen a szeretetszolgálat vezetőitől és a Magyarországi Református Egyház zsinatának áprilisban megválasztott új elnökétől, Steinbach József püspök úrtól vehették át az ajándékot. A Magyar Református Egyház új vezetője ebben a tisztségében a határon túli régiók közül elsőként Kárpátaljára látogatott, ahol áhítattal szolgált és közösen imádkozott, majd baráti hangulatú megbeszélést folytatott a Kárpátaljai Református Egyházkerület vezetőivel és megjelent lelkészeivel. Később ellátogatott a Nagyberegi Református Líceumba és a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonba is, ahová szintén nem üres kézzel érkeztek.

A püspöki hivatalban személyesen a Sámuel Alapítvány családtípusú gyermekotthonainak a gyermekei és a Técsői Református Líceum 10-10 diákja vehette át a szép iskolatáskákat. A többi 130-at pedig hamarosan eljuttatják társaikhoz is, az alapítvány neveltjei mellett a técsői és a felső-Tisza-vidéki szórványban élő, rászoruló gyerekekhez – tudhattuk meg Zán Fábián Sándortól, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökétől.

Steinbach József püspök úr a gyerekeket köszöntve elmondta: „Nagyon vártuk már ezt a találkozást. Nagyon örülünk annak, hogy a Técsői Református Líceum és a Sámuel Alapítvány diákjainak ezeket a gyönyörű táskákat átadhatjuk. Szerintem nagyon szépek a táskák, és izgalmas, hogy mi minden van benne. Körülbelül 29-30 dolgot találhattok benne […]. Azt szeretném kérni tőletek, hogy tudjátok mindig azt, hogy mi nagy-nagy szeretettel, imádsággal gondolunk rátok. Ti vagytok a jövő, ragyog a tekintetetek, az arcotok, ami bennünket is felüdít. Hiszem, hogy másoknak, társaitoknak is sikerül majd örömöt okozni ezekkel a táskákkal.

Szeretném megköszönni a szeretetszolgálatnak és azoknak a munkatársaknak, akik segítettek, hogy ezeket az ünnepi órákat átéljük. Bízom abban, hogy a kapcsolatot továbbra is tarthatjuk, veletek is, gyerekek. Ez a cél” – fogalmazott Steinbach József, aki az iskolatáskák átadása előtt együtt imádkozott a gyerekekkel.

Dr. Czibere Károlytól, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnökétől megtudtuk, hogy egy iskolaszerekkel gazdagon megtöltött iskolatáska értéke meghaladja a 25 ezer forintot. Az adományozóik jóvoltából idén 1 500 táskát tudtak vásárolni, megtölteni tanszerekkel és ajándékokkal, ennek tíz százalékát, 150-et hoztak most el Kárpátaljára, a többi a Kárpát-medence más régióiban lesz szétosztva a rászoruló gyermekek között. Czibere Károly kiemelte: „A zsinatunknak április 24-e óta új lelkészi elnöke van, Steinbach püspök úr. Rendkívül fontos, szimbolikus jelentőségű, hogy a zsinat új lelkészi elnökének az első, az anyaországon kívülre történő látogatása Kárpátalján legyen. Ez egy olyan imperativus, és egy olyan fontos dolog, amelynek üzenete van. Mégpedig az az üzenete, hogy az anyaország gyülekezeteinek és református közösségeinek figyelme központjában Kárpátalja ott kell, hogy legyen.”

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke a sajtónak nyilatkozva elmondta: „Az iskolakezdés sosem volt a legolcsóbb és a legegyszerűbb dolog. A mostani helyzetben ez többszörös terhet és gondot is jelent. Az iskolakezdő csomagok, amelyeket a szeretetszolgálat hozott Magyarországról, több családnak olyan segítség, amivel bátorítják, biztatják és anyagilag is segítik az érintett családokat, mert ha két-három gyereknek kell iskolakezdő csomagot venni, az ma több, mint egy havi nyugdíja egy embernek. Hálásak vagyunk ezért a támogatásért, és úgy gondolom, hogy a közösségünk ezekben a jelekben is megéli az összetartozását, a magyar–magyar kapcsolatot, megtapasztaljuk azt, hogy mi nem vagyunk egyedül, vannak, akik gondolnak ránk, imádkoznak értünk, segítenek bennünket. A református egyház azért is hálás, hogy ezekkel az adományozó napokkal, alkalmakkal életjelet tudunk adni. És ma – ahol sokan veszítik az életüket, hisz ebben az országban háború van – nagyon fontos minden életjel, a református egyháznak is az életjele, amire felfigyelnek azok az emberek, akik el vannak keseredve, akik elveszítették az életkedvüket, ha életjelet kapnak a híradásokon keresztül, a sajtónak a munkája által is. Azt mondják, hogy hoppá, ott van valami, ott közösség van. És hogy ez most a Kárpát-medencei közösség, egy helyi kis gyülekezetnek a közösségmegélése, mindegy, de bizonyságot teszünk emberségről és bizonyságot teszünk az Isten szeretetéről. Minden jótétemény, amely Istenre mutat és embert segít, az hasznos mindenki számára” – összegezte a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke.

Steinbach József püspök eredményesnek minősítette kárpátaljai útját, melynek keretében a kárpátaljai egyház vezetőivel, majd lelkipásztoraival is találkozott, és fontos intézményeket is meglátogatott. Tudósítónknak a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a zsinat új lelkészi elnöke elmondta: „Én Kárpátaljára szinte haza jövök. Tizenhat éves püspöki szolgálatom alatt a dunántúli egyházkerület a legintenzívebben Kárpátaljával tartja a kapcsolatot. Nemcsak a háború kitörése óta, hanem jóval előtte is. Fontos számunkra, hogy egymás hite által épüljünk. Voltak csereüdültetések például a Balaton mellett, illetve folyamatosan hoztunk mi is adományokat. Számos gyülekezetben jártunk már, tehát én itt szinte itthon érzem magam. A háború kitörése óta is nagyon sokszor jöttünk egyházvezetőként is, hogy erősítsük az itteni szolgatársainkat. Én őszintén megmondom, mindig azt érzem, hogy igazából ők erősítenek bennünket. A bajban, a nehéz helyzetben látszik az igazán, hogy milyen erőt tud adni az embernek az élő Isten” – mondta el a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnöke.

Az anyaországi küldöttség a Nagyberegi Református Líceumba a Magyar Református Szeretetszolgálat sajátmárkás élelmiszertermékeit (ez esetben különféle ivóleveket és mézet) adta át a 30 éve működő, legrégebbi kárpátaljai református iskola konyháján. A sajátmárkás termékeket a Magyar Református Szeretetszolgálat felzárkózási programjának keretén belül, hátrányos helyzetű emberek állítják elő. Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető-helyettese lapunknak elmondta: „Ennek üzenete, hogy nehezen élő emberek által előállított termékeket tudunk eljuttatni ide, Kárpátaljára, ugyancsak nehezen élő fiatalokhoz.” Megtudhattuk, hogy a kárpátaljai ingyenkonyhákat is rendszeresen segítik az MRSZ sajátmárkás élelmiszertermékeivel.

A nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonba pedig különböző főzéshez szükséges kellékeket, badellákat, edénykészletet, tisztítószereket és a gyerekeknek ajándékokat vittek a Magyarországról érkezett vendégek. A gyermekotthonban nevelkedő kislányok megható műsorral mondtak köszönetet vendégeiknek.

Badó Zsolt