Vasárnapi üzenet: 2024. 09. 01.

 „Az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett. Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy el megkeresni az eltévedtet? És ha megtalálja, bizony, mondom nektek, jobban örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el. Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül.”

Máté 18, 11–14

Iskolakezdés előtt vagyunk, egy új tanévnek az elején. Vajon hogyan állunk hozzá ehhez az új kezdethez pedagógusként, szülőként, diákként? A református bibliaolvasó kalauz vonatkozó igéjét vettem alapul, hogy eligazítson bennünket ebben a kérdésben.

Jézus egy jól ismert példát vés az emlékezetünkbe, történetesen az elveszett juhról. Ebből megérthetjük, hogy a pásztor számára minden juh fontos. Ha egy is elvész a többi közül, akkor nem törődik bele, nem írja le járulékos veszteségként, hanem veszi a fáradságot, utánamegy és megkeresi. Szülőként és pedagógusként ugyanilyen értékesnek kell látnunk a gyermekeink életét. Igyekeznünk kell, hogy ne maradjanak el a többitől, de ha ez mégis megtörténne, akkor mentő szeretettel kell utánamenni annak, aki valamilyen oknál fogva eltévedt és bajba került.

Nem tudjuk, mennyi idejébe és fáradságába telt a pásztornak, hogy megtalálja az elveszett juhot. Azt viszont tudjuk, hogy Jézus – a jó pásztor – életét is kész volt feláldozni az elveszett emberért. Az Ő példáját követve kell minden áldozatot meghozni azokért a gyermekekért és fiatalokért, akiket olyan sokféle praktikával próbál tévútra csábítani a Sátán. Komoly felelősség van rajtunk, amikor mindenkit szem előtt kell tartani. Ne féljünk ezt vállalni mégsem, mert a jövő múlik azon, hogy milyen diákok kerülnek majd ki az iskolapadból. Nemcsak tudást kell adni nekik, hanem keresztyén értékeket és magát Krisztust.

Diákként, hívő fiatalként pedig el kell fogadni, hogy mások terelgessenek. Mutassanak számomra utat, mert én még oly sok mindent nem tudok, nem értek, nem ismerek. El kell fogadnom, hogy nem mehetek a saját fejem után, és együtt kell haladnom a többiekkel. Nem indulhatok egyéni utakra. Ebben kell az alázat, hogy tisztelettel tudjak lenni szüleim és tanáraim felé, akikre rábízta Isten egy rövid időre az életem. Ha ebben tudok diákként állhatatos lenni, akkor az új kezdetnek lesz áldott folytatása. Legyen így. Ámen.

Barta Attila fornosi lelkipásztor