Tanévnyitó a Guti Gimnáziumban

2024. szeptember 2., 16:33

A több rendezvényből álló gimnáziumi tanévnyitó ünnepség első mozzanatára a helyi református egyházközség presbiterének, Tóth Angélának a javaslatára az idén a református templomban került sor, ahol Baksa Zsolt lelkipásztor hálaadó istentisztelettel nyitotta meg az ünnepséget.

Az iskola tanulóinak egy csoportja – köztük a kis első osztályosok – verses összeállítással köszöntötték társaikat, valamint a templomban jelen lévő felnőtteket.

Puskás Fanni, a gimnázium tanulója Reményik Sándor Templom és iskola című versét adta elő mély átéléssel.

Baksa Zsolt lelkipásztor az iskola szerepéről, a szülők felelősségéről és hitünk elmélyítésének fontosságáról beszélt prédikációjában, majd Isten gazdag áldását kérte a szülőkre, tanítókra és tanulókra.

Hétfőn a Guti Gimnázium területén folytatódott az ünnepélyes tanévnyitó, melyet Tóth Angéla igazgatónő nyitott meg, aki hangsúlyozta, hogy mindent megtesznek azért, hogy sikeres legyen az előttünk álló tanév, a tantestület felkészülten várja az új feladatokat.

Nagy Anna polgármester asszony köszöntötte a jelenlévőket, s hangsúlyozta, hogy a nehéz helyzetben is helyt kell állni, a tudás átadásához pedig eredményes munkát kívánt.

Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke köszöntőbeszédében kiemelte: olyan értékeket kell továbbvinni, amelyek minden nehéz helyzetben megsegítették a magyarságot – ez pedig a család, a közösség, a nemzet és a hit egységének megtartása, megőrzése. „A települések két legfontosabb intézménye az iskola és a templom kell hogy legyen” – mondta befejezésül a KMKSZ alelnöke.

Az ünnepség végén Sin József a testnevelés, a sport fontosságára hívta fel a figyelmet, és tíz különféle labdát ajándékozott az iskolának.

Pocsai-Dóka Éva, a község elöljárója a tanítás és a tanulás egységének a megőrzésére, valamint a szülőkkel fenntartott kapcsolat fontosságára hívta fel a figyelmet.

A kis elsősök ünnepi műsorával folytatódott a tanévnyitó ünnepség, majd a tanulók a tantermekbe siettek.

gj