Nőtt az érdeklődés az egyházi líceumok iránt

Református iskolák központi tanévnyitója Beregszászban

2024. szeptember 3., 13:43 , 1226. szám

Szeptember elsején a beregszászi református templomban közös tanévnyitó istentisztelettel indították el az idei tanévet Kárpátalja református oktatási intézményei.

A zsúfolásig megtelt templomba a hagyományoknak megfelelően a kárpátaljai református líceumok zászlóvivő diákjai, majd püspökük és espereseik vezetésével az egyházkerület lelkészei közösen vonultak be. Két ószövetségi igeszakasz alapján Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, kérve hallgatóságát: „Ez a tanév legyen egy olyan tanév, amelyben az imádkozás iskoláinkban és óvodáinkban különösen nagy hangsúlyt kap. A dadusoktól a nevelőkön át, a tornatanáron keresztül az iskolaigazgatókig mindenki szánjon időt a könyörgésre, hogy Isten meggyógyítsa az országot és a szívünket…”

Ódor Balázs, a Magyarországi Református Egyház Külügyi Irodájának a vezetője bemutatta az Amerikából érkezett vendégeket, egyházi vezetőket.

Bacskai József ungvári magyar főkonzul ünnepi beszédében emlékeztette a jelenlévőket: „Tudniuk kell, hogy ebben a lelket megtörő helyzetben önök nincsenek egyedül. Magyarország, a magyar nép önökkel van, egy emberként osztozunk fájdalmaikban, reményeikben. Mi Magyarországon mindennap gondolunk önökre, mindennap imádkozunk önökért, és együtt reménykedünk abban, hogy közel van már az a nap, amikor a sorsunk és a közös világunk ügyei jobbra fordulnak, és eljön az alkotó béke időszaka.” Az ungvári főkonzul kijelentette: a református intézményekben zajló értékteremtő és közösségben tartó munkát a magyar kormány eddig is minden lehetséges módon támogatta és ezután is támogatni fogja.

Selley Preston amerikai lelkésznő köszöntő beszédében elmondta, hálásak a Magyarországi Református Egyháznak, hogy rajtuk keresztül felvehették a kapcsolatot a kárpátaljai reformátusokkal. Megtiszteltetés a számukra, hogy támogathatták az ukrajnai menekültek között végzett munkát, a nálunk tapasztaltak inspirációt jelentenek a számukra. Emlékeztette hallgatóságát, hogy „Krisztus testének tagjaiként arra vagyunk elhívva, hogy törődjünk egymással, sírjunk akkor, amikor szenvedésben van valamelyik társunk. Ugyanakkor arra is, hogy örvendezzünk is egymással, ha van rá lehetőségünk és alkalmunk” – fogalmazott a lelkésznő, biztosítva a magyar reformátusokat, hogy a menekültellátást továbbra is támogatni fogják és továbbra is imádkozni fognak a békéért.

Danku Gábor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka köszöntőbeszédében megemlítette, hogy iskoláikban végzett fiúk nagyobb része a mostani helyzetben külföldre kényszerül. „Az Isten hozzon olyan megújulást, hogy ennek a tanévnek a végére legyen béke, és ne kelljen elmenni a fiainknak külföldre, akik külföldön vannak, azok térjenek vissza, haza” – kérte a megváltó Istent a főgondnok.

Tanévnyitó beszédet Tóth László beregi esperes, a Nagyberegi Református Líceum lelkész-igazgatója mondott, aki bejelentette, hogy Isten kegyelméből a 2024–25-ös tanévet az egyház minden tanintézményében megkezdhetik, a református óvodáktól kezdve a hitoktatáson keresztül a líceumokkal bezárólag. Mindenütt adottak a feltételek. Elmondta, hogy az egyházi oktatási intézmények iránt az érdeklődés megnőtt, összesen 653 diák iratkozott be a református líceumokba az új tanévben. Az egyházi vagy vegyes rendtartású óvodákba 354 óvodás jár, és 5927 hittanos „várja majd a hitoktatót, reménység szerint csillogó szemekkel”.

Idén a tanévnyitó istentisztelet keretében a Técsői Református Líceum mutatkozott be egy kis műsorral és az iskolát bemutató filmmel.

Zán Fábián Sándor püspök úr záróbeszédében hangsúlyozta: „Nemcsak tanítani szeretnénk, nevelni is szeretnénk, jó példát mutatni. Szeretnénk azt, hogyha minél több munkatársunk, hitoktatónk, pedagógusunk Jézus Krisztus követőjeként a tanítványképzés csodálatos, felelősségteljes szolgálatában is helytállna. Ennek a teremtett világnak úgy van jövője, a mi közösségünknek úgy van megmaradása, hogyha Istennek tetsző életet tudunk élni” – mutatott rá a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke.

Végül Taracközi Ferenc beregszászi vezető lelkész bejelentette, hogy az ünnepi perselyben összegyűlő adományokat egy kelet-ukrajnai iskola megsegítésére fordítják.

dózsa