Körözik a szökött képviselőt

2024. szeptember 4., 17:25 , 1226. szám

Az Állami Nyomozó Iroda (DBR) nemzetközi körözést adott ki Artem Dmitruk, a Legfelső Tanács képviselője ellen, akit polgárok elleni támadásokkal gyanúsítanak, és aki a közelmúltban illegálisan elhagyta Ukrajnát – írta a DW.

„A DBR munkatársai a Főügyészi Hivatal eljárási felügyelete mellett nemzetközi körözést adtak ki a polgárok elleni támadásokkal gyanúsított, hivatalban lévő képviselő ellen” – áll a DBR augusztus 29-i Facebook-közleményében. A honatya nevét nem említik a rendfenntartók, de közzétették a fényképét.

A Főügyészi Hivatal közleményében tudatja, hogy a képviselőt egy katona és a rendvédelmi szervek egyik munkatársa elleni támadással gyanúsítják. Tájékoztatásuk szerint Dmitrukot kihallgatásra idézték be, de a megbeszélt időpontban nem jelent meg, távolmaradásának okát sem közölte.

A DBR tájékoztatása szerint a gyanúsított odesszai tartózkodása alatt bűntársaival rátámadt egy szolgálati feladatait ellátó rendfenntartóra.

„Ráadásul a képviselő szándékosan sérülést okozott a rendvédelmi szervek munkatársának, és megpróbálta elvenni a fegyverét” – áll a jelentésben.

Ami a másik esetet illeti, Kijevben a képviselő vitába keveredett egy férfival, ennek során többször megütötte őt, többek között a fejére is ütéseket mért.

Augusztus 25-én Andrij Kosztyin főügyész mindkét ügyben meggyanúsította Dmitrukot.

A képviselő, aki arról ismert, hogy kiállt az Ukrán Ortodox Egyház (UPC) mellett, visszautasította a vádakat, és azokat „államférfiúi álláspontjával, politikai nézeteivel és az ortodox hit védelmével” hozta összefüggésbe.

Előzőleg az ukrán média arról számolt be, hogy augusztus 24-én Dmitruk illegálisan elhagyta Ukrajnát: Moldovába, onnan pedig Olaszországba utazott. A parlamenti képviselő valótlannak nevezte az információt, miszerint ő és családja Moldovába távozott, de nem közölte, hogy hol van, elhagyta-e Ukrajnát.

Augusztus 29-én a bíróság távollétében elrendelte Artem Dmitruk előzetes letartóztatásba helyezését, a rendőrség pedig ennek alapján kezdeményezte nemzetközi körözés kiadását a képviselő ellen.

A 31 éves Dmitruk a parlament rendészeti bizottságának tagja. 2022 novemberében kizárták a kormánypárti Nép Szolgája frakcióból. Ezt követően csatlakozott az Ukrajna helyreállítása képviselőcsoporthoz.

(hk/dw.com)