Telefonon egyeztetett az ukrán és a lengyel külügyminiszter

2024. szeptember 11., 14:10 , 1227. szám

A múlt héten kinevezett Andrij Szibiha ukrán külügyminiszterként az első telefonos megbeszélését lengyel kollégájával, Radoslaw Sikorskival folytatta – tudatta a Jevropejszka Pravda a tárcavezető X-oldalára hivatkozva szeptember 6-án.

„Ma délelőtt volt az első telefonbeszélgetésem Ukrajna külügyminisztereként lengyel kollégámmal, Radoslav Sikors­kival, hogy megerősítsem az ukrán–lengyel stratégiai partnerséget és a jószomszédi kapcsolatokat” – írta Szibiha.

Mint fogalmazott, „Ukrajnának és Lengyelországnak közös az ellensége és közös a célja: erőseknek megőrizni kétoldalú kapcsolatainkat”. Hozzátette, a beszélgetés lengyel nyelven folyt „a tisztelet jeleként”.

„Türelmetlenül várom a lehetőséget, hogy rövidesen Kijevben köszönthessem lengyel kollégámat. Megköszöntem Lengyelország Ukrajnának nyújtott támogatását, tájékoztattam Sikorski minisztert a fronton kialakult helyzetről, és hangsúlyoztam az ukrán védelmi képességek további erősítésének fontosságát” – tette hozzá az ukrán külügyminiszter.

Mint ismeretes, szeptember 5-én a Legfelső Tanács megerősítette a Dmitro Kulebát váltó Andrij Szibiha kinevezését a külügyi tárca élére.

Lengyelországban a jelek szerint pozitívan értékelik Andrij Szibiha kinevezését.

A PAP lengyel állami hírügynökség az új ukrán külügyminiszterről írt cikkében idéz egy „lengyel diplomáciai forrást”, aki Szibihát „szavatartó emberként” jellemzi. Ugyanez a forrás hozzáteszi, hogy Szibiha azon ukrán politikusok közé tartozott, akik lehetővé tették a „nagyon jó lengyel–ukrán együttműködést” közvetlenül azután, hogy Oroszország megindította Ukrajna elleni teljes körű invázióját.

A PAP ugyancsak felidézi Ukrajna jelenlegi külügyminiszterének 1998–2002-es lengyelországi működését és azt is, hogy jól beszél lengyelül.

(pszv/eurointegration.com.ua)