Ismét a parlament elé kerül az adóemelés

2024. szeptember 17., 08:34 , 1228. szám

A Legfelső Tanács Pénzügyi, Adó- és Vámpolitikai Bizottsága jóváhagyta az Adótörvénykönyv módosításának tervezetét. Erről Jaroszlav Zseleznyak képviselő számolt be a Telegramon szeptember 16-án, hétfőn – tudatta a korrespondent.net.

Tájékoztatása szerint a bizottság javasolja a parlamentnek, hogy fogadja el első olvasatban a 11416-d törvényjavaslatot. Ugyanakkor, mivel a jogszabályt második olvasatban várhatóan csak októberben fogadják el, visszamenőleges hatállyal, október 1-jétől lép majd életbe.

„Ily módon idén az adóváltozások mégiscsak hoznak 58 milliárd hrivnyát, jövőre pedig 137 milliárd hrivnyát” – írta Zseleznyak.

A törvényjavaslat a következőket indítványozza:

– az állampolgárok minden jövedelmére kivetett katonai illeték mértékét 1,5%-ról 5%-ra emelik;

– a katonai illeték mértékét az egyéni vállalkozók (FOP) I., II. és IV. csoportja számára egységesen a minimálbér 10%-ának megfelelő szinten (azaz havi 800 hrivnyában) állapítják meg;

– az egységes adót fizetők III. csoportja esetében a katonai illeték mértéke a jövedelmük 1%-a lesz;

– a nem banki pénzintézetek (a biztosítók kivételével) jövedelemadó-kulcsát 25%-ban állapítják meg;

– negyedévről egy hónapra módosítják azt az adózási időszakot, amely után jelentést kell tenni a magánszemélyeknek kifizetett jövedelmekről (a gazdasági foglalás céljából);

– 2024-re 50%-ban határozzák meg a bankok jövedelemadóját;

– a benzinkutak számára előlegfizetési kötelezettséget állapítanak meg.

A korrespondent.net emlékeztet, hogy szeptember 3-án a Legfelső Tanács nem szavazta meg az adóemelésről szóló törvényjavaslatot. A dokumentumot ismét első olvasatban való tárgyalásra bocsátották, és már a napokban újra szavazhatnak róla.

A miniszteri kabinet ugyanakkor a 2025-ös költségvetés tervezetében már a katonai illeték megemelt összegével számolt.

(zzz/korrespondent.net)