BercsényiFeszt Ungváron

Magyar népzenétől volt hangos a vár

2024. szeptember 21., 12:09 , 1229. szám

Két év szünet után idén megint volt BercsényiFeszt az ungvári vár udvarában, igaz, a háborús helyzetre való tekintettel a szokásosnál szerényebb volt a rendezvény. Szeptember 20-án így is közel háromszáz gyermek – tanáraikkal, szüleikkel és kísérőikkel – vett részt az eseményen.

Először 2017-ben szervezte meg a gróf Bercsényi Miklós és felesége, Csáky Krisztina grófnő emlékét őrizni hivatott fesztivált a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet, de 2020-ban a Covid-járvány, majd tavaly és tavalyelőtt a háború miatt maradt el a rendezvény.

A vár belső udvarán felállított színpadon a rendezvényt Molnár Krisztina, a PCS koordinátora nyitotta meg, majd jó hangulatú koncert vette kezdetét, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola növendékei és tanárai mutatták be tehetségüket. Furulyások, citerazenekarok, harmonikaegyüttesek, hangszeres szólisták, táncegyüttesek, népi játékokat bemutató gyerekek váltották egymást a színpadon és az előtte lévő szabad területen. A fellépők között nagy számban voltak az ungvári fiatalok, az Ungvári Dayka Gábor Líceum és a Drugeth-gimnázium tulipán tanodás növendékei, de érkeztek fellépők Eszenyből, Kisgejőcből, Nagydobronyból. Különösen nagy élményt jelentettek a harmonikatanárok, Sipos Nikoletta és Halász Bertalan virtuóz produkciói, akárcsak a Bercsényi korát idéző dalokat éneklő Holozsai Imre énekhangja és tárogatójátéka. A Szerednye, Nagydobrony, Homok magyar iskoláiból, óvodáiból csoportosan érkezett, nézelődő diákok közül remélhetőleg sokan kipróbálják majd a néptáncot, és lesznek, akiknek a hangszertanuláshoz is lesz kitartásuk, ezzel a Tulipán Tanodák elérik céljukat, hogy legyenek fiatalok, akik tovább éltetik majd vidékünkön a magyar népzenét.

A gyerekek a koncert szüneteiben ismerkedhettek az ungvári várral, különféle népi játékokat is kipróbálhattak, valamint a kézművessátrakban tesztelhették ügyességüket is, Gogola Évával a száraz nemezelés technikáját lehetett gyakorolni, angyalkákat, babákat készítettek, Bodnár Grétával gyöngyöt fűztek, Kepics Andreával barátságkarkötőket csinálhattak, míg Markó Veronikával levendulát morzsoltak és illatos levendulapárnácskákat készítettek.

Közben a kellemes szeptemberi napsütésben sok turista is felkereste az ungvári várat, akik hallgatták a a csodálatos magyar népzenét, illetve előszeretettel fotózkodtak a korabeli nemesi öltözetben Bercsényi Miklóst és feleségét megjeleníteni igyekvő két főiskolai hallgatóval Csurman Bencével és Vass Nikolettával.

A rendezvény végén az ungvári vár egykori urainak, Bercsényi Miklósnak és Csáky Krisztinának a vár belső udvarán álló mellszobrát megkoszorúzták a szervezők mellett a Kárpátaljára akkreditált magyar külképviseletek vezetői, valamint a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének, a KMKSZ Ungvári Alapszervezetének, továbbá ungvári magyar társadalmi szervezeteknek a vezetői és képviselői.

Orosz Ildikó megyei képviselő, a rendezvényt szervező Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet vezetője tudósítónknak elmondta. „Ezt a rendezvényt civil szervezetünk keltette életre, azért, hogy az Ungvárt a maguk idejében felvirágoztató két történelmi személyiség, a Bercsényi házaspár emlékét felelevenítsük itt, Ungváron. Bercsényi volt a szabadságharc idején legközelebbi barátja és harcostársa II. Rákóczi Ferencnek, az ungvári vár pedig az akkori események fontos helyszíne. Bercsényi 1665. szeptember 25-én született, mindig ehhez a dátumhoz kötődött a BercsényiFeszt, amellyel igyekeztünk megeleveníteni azt a kulturális pezsgést, melyet ez a kortársak szerint két szép ember ide hozott” – fogalmazott Orosz Ildikó.

Ezúttal elmaradt az esti nagykoncert és az emlékezetes tűzszínházi produkció, a program inkább a gyerekeknek szólt, de remélhetőleg ez egy új kezdete a jövő még nagyobb szabású BercsényiFesztjeinek.

            dózsa