Lemondott Zsitomir polgármestere
Lemondott Szerhij Szuhomlin, Zsitomir polgármestere. A képviselők a városi tanács rendkívüli ülésén egyhangúlag megszavazták a polgármester megbízatásának idő előtti megszüntetését – jelentette a korrespondent.net a Zsitomiri Városi Tanács sajtószolgálatára hivatkozva szeptember 19-én.
„Ez egy nehéz döntés, amelyet több hét után sikerült meghozni. Egyelőre nem mondhatom el, mivel kapcsolatban született. A jövő héten többet tudok majd mondani” – közölte Szuhomlin.
Újságíróknak a polgármester elmondta, hogy jelentkezni akart a hadseregbe, átesett a VLK-n, a TTSZTK-n, de nem kapta meg az Ukrán Fegyveres Erők Vezérkarának jóváhagyását, ezért más ajánlat érkezett.
A helyi média úgy tudja, hogy Zsitomir polgármestere a miniszteri kabinetbe tart, ahol az Állami Újjáépítési és Infrastruktúra-fejlesztési Ügynökség vezetője lesz.
Szuhomlint 2015-ben választották meg először Zsitomir polgármesterének, majd 2020-ban újraválasztották. Második alkalommal az Ajánlat (Пропозиція) párt színeiben indult, s már az első fordulóban győzött, megszerezve a szavazatok 51%-át.
Az Ukrajinszka Pravda felidézi, hogy az újjáépítési ügynökség előző vezetője, Musztafa Najjem még június elején benyújtotta lemondását.
(ntk/korrespondent.net/pravda.com.ua)