A cselekvőképesség határairól

2024. október 2., 08:30 , 1229. szám

„Nagymamánk egészségi állapota fokozatosan romlik, egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem tudja, hol van, ilyenkor nem ismeri fel a családtagokat sem. Időnként viszont még tiszta a tudata, megköveteli, hogy maga intézze az ügyeit, hogy bevonjuk őt a családi döntésekbe. Egyre több probléma adódik azonban a hétköznapi teendők intézésével, előfordulhat, hogy rövidesen a nyugdíját sem fogja tudni felvenni. Mit lehet tenni ebben a helyzetben? Esetleg készíttessünk jó előre közjegyző által hitelesített megbízólevelet, hogy felvehessük helyette a nyugdíjat?”

– Kezdjük azzal, hogy a közjegyző csak olyan megbízólevelet hitelesíthet, amely megfelel a jogszabályok által támasztott követelményeknek. E követelmények egyike a Polgári törvénykönyv (Цивільний кодекс України – a továbbiakban: Ptk.) 203. cikkelyének 3. pontja értelmében, hogy a megbízást adó személynek rendelkeznie kell a szükséges mértékű polgári cselekvőképességgel. A Ptk. 30. cikkelye alapján cselekvőképességgel az a fizikai személy rendelkezik, aki tudatában van cselekedetei jelentőségének, képes irányítani azokat.

Az ön által leírt helyzetben valóban megteheti, hogy amikor a nagymama tudata tiszta, a közjegyzőhöz fordul, kérve, hogy hitelesítse a nyugdíj felvételére jogosító megbízási szerződést. Miután a közjegyző nem tájékozott a nagymama egészségi állapotát illetően, elképzelhető, hogy hitelesíti a megbízást. Tudnia kell azonban, hogy amennyiben később vita támad a felvett nyugdíjjal, annak felhasználásával kapcsolatban, a bíróság érvénytelenítheti az ilyen megbízási szerződést, miáltal a pénzfelvétel törvénytelenné válik.

Számomra úgy tűnik, hogy meg kellene fontolni a nagymama cselekvőképességének korlátozását. Ez a döntés persze soha nem könnyű, általában még azokban az esetekben sem, amikor teljes a bizalom és az egyetértés a gyerekek és az idős szülők között. Még olyankor sem, amikor nyilvánvaló, hogy az idős, beteg ember többé nem tud önállóan gondoskodni magáról, dönteni az őt érintő kérdésekben. Azt tanácsolom ezért, hogy kérjék ki a nagymama kezelőorvosának véleményét. Neki valószínűleg nagyobb a tapasztalata a cselekvőképesség megítélésében bizonyos betegségek esetén, s talán abban is segíthet, ha kell, hogy a nagymama könnyebben feldolgozza, elfogadja a család őt korlátozó lépéseit.

Ha az orvos is megalapozottnak látja, fontolják meg, hogy a jogszabályok által megállapított rend szerint benyújtják a bíróságon a szükséges dokumentumokat, melyek alapján a bíró korlátozhatja a nagymamát cselekvőképességében. Ilyenkor a bíró rendszerint a cselekvőképességében korlátozott személy valamelyik közeli hozzátartozóját, például gyermekét vagy unokáját nevezi ki gondnokául, aki így automatikusan rendelkezni fog a gondozott nyugdíjával is.

Javasolnám, hogy az eljárás zökkenőmentes lefolytatásához fogadjanak ügyvédet, aki sokat segíthet a szükséges okmányok beszerzésében, az ügyintézésben.

hk