A folyamok királya
Kétszáz kilométerre is hátraszoríthatja a parttól az óceán felszín közeli vizeit
Földünk legbővizűbb folyója. Torkolata előtt, s pláne a fő torkolati ágában már olyan széles, hogy ha egy hajó a bal partjánál halad, nem látszik róla a jobb part, ha a jobb part mentén úszik, személyzete, utasai nem látják a bal partot, ha pedig középen halad, onnan már egyik part sem látható. Nem hiába nevezik folyótengernek. Több vizet hömpölyögtet az Atlanti-óceánba, mint Európa összes folyója, apálykor pedig 200 kilométerre szorítja a parttól az óceán felszín közeli vizeit. Ez az Amazonas, a folyamok királya. Járjuk hát be képzeletben forrásaitól a torkolatáig!
Fő forrásága a perui Andokban eredő Maranon, mely a lánchegység részét képező Központi-Kordillerák gleccsertavainak vizét vezeti le, robajló hegyi folyóként rohan végig a Központi- és a Keleti-Kordillerák közé bevésődött völgyében, majd áttör a Keleti-Kordillerákon, s vízesések sorozatán átbukva zúdul le Földünk legnagyobb síkságára, a mintegy fél európányi kiterjedésű Amazonas-medencébe. Peru brazíliai határvárosa, Iqitos fölött egyesül másik, ugyancsak az Andokban eredő forrásággal, a Maranónnál hosszabb, de kevésbé bővizű Ucayalival. Az utóbbival együtt 6 280 km-t tesz ki az Amazonas hossza, így a hosszúság terén csak a 6 671 km-es Nílus előzi meg, vízhozamát tekintve azonban egyetlen folyó sem vetekedhet a dél-amerikai óriásfolyammal. Kisebb gőzhajók már a Maranónon is közlekednek annak utolsó zuhatagától, a Manseriche-vízeséstől Iqitosig, a két forráság találkozásától pedig már 2,5 km széles folyamként kanyarog az Amazonas. Forrásainál még jeges szél süvít a csúcsok és a hegygerincek között, s gyakoriak a hóviharok. Az Andok keleti lejtői alatt haladva azonban már sok csapadékot kapó, páratelt szubtrópusi hegyi erdőségek övezik mind a Maranónt, mind az Ucayalit. Majd miután a két folyó elhagyja a hegyeket, belépnek a világ legnagyobb kiterjedésű, évi 2 000–3 000 mm-nyi esővel öntözött egyenlítői esőerdejébe, Amazónia kisebb vagy éppen hatalmas irtásokkal megsebzett rengetegébe, a forráságak összefolyása után pedig az Amazonas mind több, ugyancsak az Andokban eredő mellékfolyó vizét veszi fel, s mind hatalmasabbra duzzadva kanyarog át az őserdőkön.
Vizében 3 600 halfaj talál otthonra, több mint az Atlanti-óceánban. Többek között itt él a világ legnagyobb édesvízi hala, a négyméteres testhosszt és a kétmázsás testsúlyt elérő Arapaima gigas, az amazóniai indiánok legfontosabb húsforrása, a kétméteresre megnövő, csaknem combvastagságú elektromos angolna, melynek első csapásai az emberre is veszélyesek. A mindössze férfitenyérnyi, de nagy csapatokba összeverődött piranhák meg még veszélyesebbek: ha sebesült ember vagy állat esik közelükben a vízbe, rárontanak, és éles fogaikkal végeznek vele. Velük ellentétben az Amazonas kedves, játékos lakói a folyami delfinek. A torkolatban élő tengeri tehenek, illetve rokonaik, a folyó felső szakaszán tenyésző manatik pedig békés növényevők, víz alatti növényekkel táplálkoznak. Több jellegzetes, félvízi életmódot folytató állat is él itt. Köztük a hatalmas, félmázsás arrauteknős, melynek húsát és tojásait egyaránt kedvelik Amazónia lakói. A krokodilfélék közé tartozó, 2–4 méter hosszú fekete kajmán, melynek egyik leggyakoribb zsákmánya a Föld legnagyobb rágcsálója, a vízidisznónak is nevezett capybara, melyre a szárazon és vízben egyaránt otthonosan mozgó anakonda, a világ legméretesebb, 9-10 m hosszú óriáskígyója, valamint a két Amerika legtermetesebb macskaféléje, a roppant erős harapású jaguár is nagy kedvvel vadászik. A folyamot övező mocsarakban pedig rengeteg vízimadár lel otthonra, melyek közül a leggyakoribb a gyöngyszürke tollazatú, fekete fejű Amazonas-gém, valamint a szürke kócsag.
A Guayanai-hegyvidékről érkező Rio Negro Manausnál, Amazonas szövetségi állam fővárosánál aztán a Guayanai-hegyvidékről érkező Rio Negrót is felveszi az Amazonas, valamivel lejjebb pedig az Andokban eredő Madeira is beletorkollik, s itt veszi kezdetét a folyam alsó szakasza, ahol szélessége egyetlen pont kivételével sehol sem kevesebb öt kilométernél, mélysége pedig eléri a 30–50 métert. Nem csoda, hogy Manausig már 10 ezer tonnás tengerjáró hajók is felúsznak. Az egyetlen „keskeny” pont az óbidosi sziklaszorulat, ahol felszínre bukkannak a dél-amerikai kontinens ősi alapjait képező guayanai-, illetve a brazíliai plató kőzetei, 1 800 méteresre szorítva össze a folyamot, mely a „szűk” helyen átpréselve magát 70 méteresre mélyítette ki medrét, sőt egyes helyeken 200 méter mély kürtőket is vájt a sodródó roppant víztömeg. Óbidos után ismét szétterül a folyam, szélessége helyenként meghaladja a 25 kilométert, s bár a meder esése csekély, a hatalmas víztömeg nyomása miatt mégis sebesen hömpölyög, partszakaszokat szakít le fákkal és a fákon élő majmokkal együtt, az így keletkezett úszó szigeteket pedig olyan erősen összetartják a fák gyökerei, valamint a liánok, hogy néhányuk még az óceánon is tovább sodródik, sőt kisebb viharokat is kibírnak, mielőtt megsemmisülnének.
Az Amazonas aztán tölcsértorkolatában két ágra oszlik, melyek közreveszik a csaknem Svájc méretű, 45 000 négyzetkilométer területű Marajó szigetet. A fő ág az északi, melyet két párhuzamos szigetsor három részre oszt, az északi tölcsértorkolat szélessége pedig eléri a 100 km-t. Itt újholdkor és teliholdkor különös természeti jelenségre kerül sor: a dagály 4-5, néha 10 méter magas szökőárrá nő, és visszafelé szorítja az Amazonast, mely így e dagály idején visszafelé folyik. Ami pedig a déli ágat illeti, ez összekapcsolódik a Brazíliai-felföldről aláhömpölygő Tokantins tölcsértorkolatával, s együtt alkotják a Rio Parát. Ha pedig egybevesszük az északi és a déli tölcsért, valamint a Marajó sziget tenger menti partvonalát, akkor az Amazonas teljes torkolatának a szélessége 300 kilométert tesz ki, ami megegyezik a Budapest–Zágráb-távolsággal.
Hatalmas, fenséges folyó az Amazonas, de vad is partszakaszokat kiszakító árjával. Méltán nevezik a folyamok királyának.
Lajos Mihály
