Szórványmagyarság címmel nyílt kiállítás a Magyarság Háza Galériában

2024. október 16., 09:29 , 1232. szám

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Magyar szemmel fotópályázatra beérkezett alkotásokból mutat be válogatást a Szórványmagyarság című tárlat, amely múlt pénteken nyílt meg Budapesten, a Magyarság Háza Galériában.

Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy a képek többségét nem profi fotográfusok készítették, hanem amatőr és műkedvelő fényképészek, ezért a fotók személyes, autentikus nézőpontból nyújtanak betekintést a kisebbségi lét mindennapjaiba.

Hatvan fotós hetven alkotását állították ki, amelyeket több mint két kilométer hosszú nemzeti szalaggal, mintegy érhálózattal kötöttek össze – mondta. Hozzátette, a tárlat bemutatja, hogy a közösségépítésben, a hagyományok továbbadásában milyen fontos szerepet játszanak a hétköznapi emberek.

A Magyarság Háza rendhagyó történelemórákat tart azon diákoknak, akik részt vesznek a Határtalanul programban. A 2024/25-ös tanévben mintegy 650–700 osztályból 15–20 ezer diák vesz részt a történelemórákon, amelyek témája a kiállításhoz kapcsolódva a szórványmagyarság lesz.

Gazsó Dániel, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet diaszpórakutatásokért felelős referense a megnyitón arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetpolitika legfontosabb feladata a magyarság szórványosodásának lassítása. Véleménye szerint ehhez hosszú távú és reális stratégiára van szükség, valamint arra, hogy az anyaországban élők megismerjék a szórványban élőket, amihez a kiállítás is hozzájárul.

(MTI/Kárpátalja)