Kárpátaljaiak sikere Horvátországban
Különdíjas lett az asszonytagozat csirkepörköltje
A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) Gazdaköre hatodik alkalommal szervezte meg Parasztkonyha nevű gasztronómiai programját. Ezúttal a Drávaközben lévő Laskón hét ország tizenöt gazdaszervezetének 27 csapata készített csirkepörköltöt. Kárpátalját a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány Gazdaasszony Tagozatának négytagú csapata képviselte. A szakmai zsűri döntése alapján a kárpátaljai csapat különdíjban részesült.
Az elismerést kiérdemelt csapat egyik tagja, Szanyi Éva, a gazdaasszony-tagozat egyik alapító tagja tudósítónknak elmondta, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap által támogatott program keretében részt vettek egy helyi borászatban megszervezett szakmai programon, ami borkóstolóval ért véget, másnap pedig a 27 csapat egyikeként a Parasztkonyha gasztronómiai versenyen, ahol a három díjazott csapat mellett három különdíjat is kiosztott a szakértőkből álló zsűri.
dózsa