Továbbra is sikeres a Beregvidék Ifjúsági Sportegyesület és a Csengeri Futball Club együttműködése

A Beregvidék SC 2007-es megalakulásával a helyi labdarúgásnak egy új korszaka vette kezdetét Beregszászban és a Beregvidéken. A sportklub csapata megannyi kiváló eredményt ért el az évek során, halmozta a bajnoki címeket, kupagyőzelmeket, kiváló játékosok fordultak meg a színeiben, akik játékukkal hétről hétre megtöltötték nézőkkel a Barátság Stadion lelátóit. Ám az utánpótlás-nevelést sem hanyagolta el a csapat, hisz megalakult a klub fiatal tehetségeket felsorakoztató szakága, a Beregvidék Ifjúsági Sportegyesület. Az egyesület az évek során sokat fejlődött, így már nemcsak helyi szinten, hanem külföldön is több alkalommal megmérettette magát. Emellett mindig jó kapcsolatot ápolt az anyaországi egyesületekkel, aminek köszönhetően több tehetséges fiatalnak is sikerült bekerülnie a magyarországi korosztályos csapatokba, bajnokságokba. Ezek közül is kiemelkedik a Csenger FC és a Beregvidék SC között kialakult együttműködés, amely mindig olajozottan működött, de a háború kitörésével egy új fordulatot vett a közös munka. A mostani beregvidéki utánpótlás-nevelésről, elért eredményekről, szakmai munkáról Lőrinc Zsoltot, a Csenger Futsal technikai vezetőjét, a Beregvidék Ifjúsági Sportegyesület egykori, illetve a Csenger Futsal Beregvidék jelenlegi csapatmenedzserét, Szilágyi Sándort, a Csenger Futsal elnökét és Antal Rolandot, a Beregvidék Ifjúsági Sportegyesület és a Csenger FC utánpótláscsapatának edzőjét, a Csenger Futsal Beregvidék játékosát kérdeztük.

– Zsolt, meséld el, hogyan kezdődött el a Beregvidék Futsal története, illetve hogyan folytatódott Magyarországon?

– Az egész közös történet a Csenger FC-vel 2018-ban indult, amikor is a Beregvidéki Ifjúsági Sportegyesületben (BIS) játszó, már 14 életévüket betöltött gyerekeket elkezdtük nagypályás játékra Csengerbe hordani, hogy tudjanak versenyszerűen játszani, mert akkor Kárpátalján nem nagyon volt erre lehetőség. Kötöttünk egy megállapodást a Petőfi Diák- és Szabadidő Sportegyesület Csengerrel, így ezek a gyerekek ide járhattak gimnáziumba, illetve folytatták a labdarúgást is. Viszont Csengerben nagy múltja volt a futsalnak is. Akkor már itt NB2-es csapat volt. Nekem és Péter Györgynek, akkori beregvidéki játékosnak megtetszett az itteni játék, és a Csenger Futsal elnökével, Szilágyi Sándorral egyeztetve arra jutottunk, hogy indítunk egy Beregvidék csapatot Csenger színeiben. Nekünk otthon a Beregvidék SC már adott volt, így a 2019-es NB3-as bajnokságra sikerült beneveznünk a csapatot Csenger Futsal Beregvidék néven. Az első évben a 4., második évben 3., harmadik évben 2., most pedig, a negyedik évben, már az első helyen végeztünk a bajnokságban. Ezzel az eredménnyel feljuthattunk volna az NB2-es bajnokságba, viszont egy labdarúgóklubon belül két csapat nem szerepelhet azonos bajnokságban, így továbbra is a Csenger Futsal képviseli az egyesületet. Szóval a fejlődés megkérdőjelezhetetlen. A háború kitörésével ez a bajnokság már mindannyiunk számára állandósult, így idén is szeretnénk folytatni és tartani ezt a tendenciát az NB3-as bajnokságban, és a lehető legjobb helyen végezni.

– Hogy áll össze maga a csapat?

– Mindenki kárpátaljai a csapatban. Az alapot a Beregvidékből a régi játékosok képezték: Nagy Miklós, Géczi István, Kardos Zoltán, Dávid Róbert, Péter György, Barta Ferenc, Antal Roland, Popovics Norbert stb. Emellett a gyerekek is – akiket az elején említettem, hogy ide hoztuk őket nagypályára játszani, de aztán futsalozni – folyamatosan fejlődtek, nőttek „felfelé” az évek során, s így kialakult az utánpótlás is, beépülve a csapatba. Többen is vannak: Jónás Gergely, Balogh Alex (ő aztán az U19-es magyar futsalválogatottba is bekerült), Bence Levente, Oláj Erik stb. Néha van egy-egy vendégjátékosunk is az NB2-es Csenger Futsal csapatból, de alapvetően, 99,9%-ban kárpátaljaiak fociznak a gárdában. A csapat jelenlegi edzője is a veterán beregvidékes futballista, Péter György. A 2018-tól ide került fiatalok többsége a Csenger FC nagypályás NB2-es felnőtt csapatában játszik. Szeretném kiemelni, hogy a Csengerben zajló beregvidékes focinak nagyon fontos része, hogy hetente legalább egyszer találkozunk a saját nevelésű srácokkal, illetve egykori Beregvidék SC-s labdarúgókkal, beszélgetünk, szórakozunk. Visszatérve a kárpátaljai fiatalokra, idén zsinórban már 3. éve nyertük meg az Aranycsapat Kupát, amit most Komáromba rendeztek, ez egy nemzetközi torna, tehát a vándorserleg is a miénk lett.

– Önnek, mint a Csenger Futsal elnökének, milyen benyomásai alakultak ki az évek során a Beregvidék SC, illetve a Beregvidék Ifjúsági Sportegyesület játékosairól, a két klub közötti együttműködésről, magáról a játékról?

–2018-ban ismerkedtünk meg a kárpátaljaiakkal. Először az utánpótlásfronton kezdődött az együttműködés, a kárpátaljai tehetséges gyerekeket leigazoltuk a Csenger FC nagypályás csapatába, illetve továbbtanulási lehetőséget biztosítottunk számukra a helyi gimnáziumban. Ez idővel kiteljesedett, mert már nem csupán a labdarúgásban érdekelt gyerekek érkeznek Csengerbe, hanem egyéb szakokra is jönnek a fiatalok tanulni, főleg Zsolt közreműködésével. A korosztályos csapatokban a csengeri, környékbeli és a beregszászi gyerekek nagyon jó „elegyet” alkotnak, azt is mondhatnám, hogy egymás nélkül nem is nagyon tudnánk létezni. Számunkra hatalmas segítséget jelentettek a beregszásziak, mert egy kicsit másabb mentalitást hoztak be a játékba, az itteni futballba, ami pozitívan „ütött vissza”. Sok tehetséges gyerek került hozzánk a Beregvidékből, akik azóta már továbbléptek, komolyabb egyesületekhez igazoltak, úgymint a Debreceni Vasutas Sport Club (DVSC), a Nyíregyháza Spartacus FC vagy a Kisvárda Football Club.

A háború kitörése jelentős változást hozott, mert az egész együttműködés a két egyesület között Csengerre helyeződött át, mi pedig megpróbáltuk a kialakult helyzetet megfelelően orvosolni, és mindenkinek segíteni. Munkahelyeket, lakhatást biztosítottunk a számukra. Jelenleg a felnőtt csapatunkban is 6 kárpátaljai születésű játékos futballozik.

Nekünk már 10 éve NB2-es futsalcsapatunk van, a Beregvidék színeiben pedig egy összeszokott kispályás gárda érkezett ide, így megtaláltuk azokat a kapukat, lehetőségeket, hogy hogyan is hozzuk össze és kamatoztassuk a két csapat tudását, hogy be tudjanak kapcsolódni a bajnokságba. Eközben több beregvidékes átkerült az NB2-es csapatunkba, már Nagy Miklós, Dávid Róbert és Antal Roland is besegített néha, illetve a fiatalok közül is nagyon sok ügyes gyerek az NB1-es utánpótlás korosztályos csapatainkban rúgja a bőrt.

Azt is szeretném hozzátenni, hogy a labdarúgásbeli és a munkakapcsolatokon kívül itt már komoly barátságok alakultak ki, emellett nemcsak a klubéletben vesznek részt a kárpátaljaiak, hanem a város hétköznapi életében is, nagyon értékes tagjai a csengeri közösségnek.

– A jövőre nézve milyen terveik vannak?

– Sok minden múlik a kialakult helyzeten. Egy biztos, ha már mindenki otthon lesz, a kapcsolat akkor sem fog megszakadni, valamilyen szinten ők is megtalálták bennünk a lehetőséget, illetve mi is pozitívan értékeljük ezt az együttműködést. Ami a háború kitöréséig működött, reméljük, a befejezését követően is folytatódik.

– Roland, te mikor csatlakoztál a Beregvidékhez?

– A Beregvidék SC 2007-ben alakult meg, én akkor még csak 10 éves voltam. Viszont gyerekkoromban én is a Beregvidéknél nevelkedtem, Panulin Laci bácsi edzősége idején. Az egész kapcsolat úgy kezdődött, hogy 2017-ben elvégeztem az Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) által kiírt Grassroots C képzést. Zsolték akkor már az utánpótlás és a felnőtt labdarúgás menedzselését folytatták Beregszászban. Így én is itt szerettem volna elhelyezkedni edzőként, ami a tanfolyam után sikerült is. Az edzői tevékenység mellett a klub felnőttcsapatában is játszottam. Ennek örültem, mert folyamatosan fiatalodott a csapat, egy nagyon jó társasággá formálódott. Lassan már én számítok rutinos és idős játékosnak a klubnál, a magam 27 életévével.

2019-ben korosztályos lánycsapata is volt a Beregvidéknek, így átjöttünk Csengerbe egy barátságos meccsre, és Szilágyi Sándor elnök úrral akkor leültünk beszélgetni, így szorosabbra fűződött a két klub közötti viszony, kialakult a Beregvidék–Csenger kapcsolat. Eleinte még otthon, Beregszászban edzettünk, Csengerben pedig versenyeztettük a gyerekeket. A háború kitörésével aztán teljesen áthelyeződött az érdemi munka Csengerbe, ahol minket – minden segítséget megadva – tárt karokkal vártak. Én jelenleg az U17-es csapatnak vagyok az edzője, a benne játszó gyerekeknek a zöme kárpátaljai, de Csengerből és környékéről is vannak sokan. Ez tényleg egy jól kevert társaság, jól működik a játék. Mellette pedig a Vármegyei I. osztály felnőttcsapatában focizom, amelynek ugyancsak az 50–60%-a kárpátaljai. Büszke vagyok arra, hogy több mostani, pl. a futsalválogatottba is bekerült játékos, mint az említett Balogh Alex, vagy a szintén remek eredményeket felmutató Jónás Gergely, illetve többek is, még anno otthon az U11–12-es csapatomba nevelkedtek. További öröm az is, hogy ezek a játékosok most már velem együtt játszanak a felnőtt csapatban. Emellett pedig már 4. éve a Csenger Futsal Beregvidék csapatában is együtt focizunk.

– Ezeknek fényében hogyan tovább?

– Zsolt: A jövő a jelenlegi helyzet pozitív irányba való elmozdulásától függ. Mi szeretnénk folytatni ezt a munkát ott, ahol abbahagytuk a háború kitörése előtt. Beregszászban folytatni szeretnénk az utánpótlásnevelést, aztán 14 éves kort követően ide irányítanánk őket a további fejlődésük érdekében. Ember tervez, Isten végez. Nem tudjuk, hogy mi lesz. Jelenleg a Csengeri FC-nél folytatjuk az érdemi munkát, erre koncentrálunk, és ez így lesz a jövőben is, míg itt vagyunk. Azzal, hogy mi most itt vagyunk, a BIS munkája nem szűnt meg. Mert az egykori kiváló beregvidéki labdarúgónk, Ohár Roman otthon van, neki én hivatalosan is átadtam most az elnökséget, ő a gyerekeket továbbra is edzi. Így a mai napig érkeznek gyerekek Csengerre a Beregvidéktől. Idén is 8 gyereket iskoláztunk be szeptember 1-jén. Viszont az a nagy áramlás, ami a háború előtt volt, hogy 15–20 gyereket is tudtunk adni a csengeri futballnak, az megszűnt.               

D. P.