Vasárnapi üzenet: 2024. október 27.

„Az Úr megöl és megelevenít, letaszít a sírba, és újra felhoz onnét.”

1 Sámuel 2, 6

Kedves Olvasó, október vége van. A természet téli álmára készül. Hullanak a falevelek, sárgulnak a füvek, és az első fagyok is jelentkeznek már. Mintha az időjárás is az elmúlás kérlelhetetlen valóságára emlékeztetne bennünket. Talán nem véletlen, hogy sokan éppen mostanában látogatnak el a temetőkertekbe, és virágot visznek elhunyt szeretteik sírjára. A borongós időjárás, a haldokló természet és a temetők csendje valahogy ránk telepszik ilyenkor, és eszünkbe jut saját halandóságunk is. Ady Endre Párisban járt az Ősz című versében így fogalmazza meg ezt az érzést: „Ballagtam éppen a Szajna felé / S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: / Füstösek, furcsák, búsak, bíborak, / Arról, hogy meghalok.”

A református Bibliaolvasó kalauz szerint mára rendelt ige éppen ebben az állapotban talál ránk, és innét akar felemelni bennünket. Anna énekének egy sora van előttünk. Anna Sámuel próféta édesanyja volt. Sokáig meddő volt, nem született gyermeke, majd egy Istennel való könnyes beszélgetés után az Úr megajándékozta őt egy fiúval. Ezt az imádságot akkor mondja el Anna, amikor rég áhított gyermekét elviszi Isten házába. Az egész imádság – és benne ez a vers is – arról szól, hogy az Úr megváltoztatja a bennünket szorongató körülményeket. A meddő anyává lesz, az éhezők jóllaknak, az erőtlent győztessé teszi Isten. És igen, még a halottak is feltámadnak. Az Isten látja híveinek sorsát, és bár lehetetlennek látszik a pozitív változás, Isten előtt nincs lehetetlen. Anna jól tudja ezt, hiszen ő is megjárta a gyermektelenség mélységeit, de Isten felemelte őt innét. Lehetetlen helyzetből emelte ki az Úr, ezért örvendez.

Kedves Olvasó, az Ószövetség feltámadáshitének szép példája Anna imádsága. Isten úr a halál fölött is. És bár Ő visz a sírba, de fel is hoz onnét. Akkor is, ha ez most lehetetlennek tűnik. Ugyanúgy, ahogy ősszel meghalni látszik a természet, és elképzelhetetlen, hogy a lehulló levelek nyomán lesz még valaha élet, mégis a tavasz közeledtével újjáéled minden. A végső szó tehát nem a halálé, nem az elmúlásé, hanem az életet adó Istené. Vigasztalódj hát, kedves Olvasó! Aki elhunyt szeretteidet gyászolod, aki lehetetlennek látod, hogy valaha is lesz élet a sírokból, aki saját mulandóságodon merengsz: nézz Isten Fiára, aki legyőzte a halált, és húsvét napján diadalmasan lépett ki a sírból. Pedig ez is lehetetlennek látszott nagypénteken.

És végül még egy üzenet: országunkban is tombol a halál. Újabb és újabb hősök gyászhíre jut el hozzánk naponta. Immár majdnem három éve dúl a háború körülöttünk, hány fiatal élet veszett oda, mennyi gazdagság, hány élet munkája… Sokak számára lehetetlennek látszik, hogy valaha is véget ér az iszonyat. Anna éneke ebben a helyzetben is igaz. Istennek van hatalma lehetetlen helyzeteket is megváltoztatni: éhezőket jóllakatni, gyöngéket megerősíteni. Istennek van hatalma békét teremteni is. Anna imádságában van ez a sor is: „A hősök íja összetörik, de akik a földre rogytak, az erő övét kötik magukra” (1 Sámuel 2, 4). Bizakodjunk hát együtt, kedves Olvasó! Abban az Istenben bizakodjunk, akinek van hatalma a halálból életet adni, a gyengét megerősíteni, háborús helyzetben békét teremteni. Ámen.

Kacsó Géza
református lelkipásztor