Nemzetközi kábítószer-szindikátust semlegesítettek Ukrajnában

2024. november 8., 14:15

Az ukrán rendfenntartók nagyszabású különleges akciót hajtottak végre egy nemzetközi kábítószer-szindikátus felszámolására – jelentette a korrespondent.net november 8-án, pénteken az SZBU-ra hivatkozva.

„Országunk hét régiójának területén a csoport 17 tagját leplezték le. Ezzel egy időben két kábítószer-laboratóriumot is felszámoltak, amelyek havonta több mint 100 kg kábítószert állítottak elő, köztük különösen veszélyes pszichotróp szereket: PVP-t és mefedront” – áll a hatósági jelentésben.

A nyomozás megállapította, hogy az elkövetők az „árut” Ukrajnában értékesítették, illetve gyermekjátékoknak és élelmiszereknek álcázva nagybani tételekben szállították Európába és a Kaukázus déli részére.

Az érintettek kiterjedt kapcsolatokat építettek ki a külföldi drogmaffiával, és kokaint, LSD-t, MDMA-t, kannabiszt és más drogokat szállítottak Ukrajnába, amelyeket speciálisan erre a célra létrehozott Telegram-csatornákon keresztül értékesítettek.

A nemzeti rendőrség közölte, hogy az „üzletet” az unoka és nagyapja szervezte meg, több tucat bűntárs bevonásával.

A házkutatások során az őrizetesektől csaknem 40 kg kábítószert és pszichotróp anyagot, valamint csaknem 1000 liter prekurzort, hasisolajat és marihuánakivonatot foglaltak le. A lefoglaltak értéke feketepiaci áron eléri a 20 millió hrivnyát. Ezenkívül csomagolóeszközöket, mobiltelefonokat, számítástechnikai eszközöket és egyéb bűncselekményekre utaló bizonyítékokat is találtak.

(korrespondent.net/Kárpátalja)