„Egy nép, amely nem tud emlékezni, magát temeti el”

Csendes koszorúzással emlékeztek Ungváron a málenkij robot áldozataira

A hagyományokhoz híven Ungváron a helyi magyarság idén is a Kálvária temetőben, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) által állíttatott emlékműnél hajtott fejet az 1944-ben málenkij robotra elhurcolt férfiak emléke előtt.

Kulin Judit, a KMKSZ Ungvári Alapszervezetének elnöke, az Ungvári Dayka Gábor Líceum igazgatónője kiemelte:

– Nincs olyan magyar család Kárpátalján, amelyet ez a tragédia ne érintett volna, itt mindenki, aki magyar volt, és magyarnak vallotta magát, az ennek a tragédiának a részese. Ezért egyértelmű, hogy a rendszerváltás után az első emlékművek, amelyeket a KMKSZ állíttatott megyeszerte, azok a sztálinizmus áldozatairól szóltak. Valamikor egy történésztől hallottam azt a kijelentést, hogy 100 év után elfelejtődnek az emlékek, szebben fogalmazva 100 év után hunynak el az utolsó olyan élő szemtanúk, akik még tudnak erről beszélni. Ez a 80 év ezért is nagyon fontos. Tehát 80 év hosszú idő, viszont még élnek olyan emberek, akik tudnak nekünk arról mesélni, hogy milyen is volt az a „három nap” előtti időszak és az, amikor esetleg hazajöttek, mert van, aki hazajött, de nagyon sokan haza sem jöttek. Így minden családot érint ez a mai megemlékezés – fogalmazott az elnök asszony.

Vasárnap délben Csizmár Diana, a líceum nevelési igazgatóhelyettese nyitotta meg a megemlékezést. A meghívott vendégek – Csizmadia Alexandra, ungvári magyar konzul, Kulin Ágnes, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának elnöke, Kulin Zoltán, a TV21 Ungvár igazgatója – bemutatását követően köszöntötte a megjelenteket. Majd Csizmár Gábor és Katkó Rebeka, az Ungvári Dayka Gábor Líceum 11. osztályos tanulói, a diákönkormányzat, valamit a Rákóczi Szövetség líceumi szervezetének tagjai a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából röviden emlékeztetettek a 80 évvel ezelőtti tragikus eseményekre, és egy ismeretlen szerzőtől idézve szemléltették a hazatérési vágy erősségét.

Mint ismeretes, a Magyar Országgyűlés 2012. május 21-én a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává nyilvánította november 25-ét. Az elfogadott határozat célja méltóképpen megemlékezni arról a mintegy 800 ezer magyar honfitársunkról, akiket 1944 őszétől kezdve hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak többéves kényszermunkára, vagy a II. világháborút követően a folyamatosan kiépülő kommunista diktatúrában koholt vádak alapján 5–25 évre száműztek a Gulág rabtelepeire, és akik minden joguktól megfosztva hazájuktól több ezer kilométerre, embertelen körülmények között végeztek kényszermunkát.

– Generációk nőttek fel mindezek ismerete nélkül, ami torzította világképüket, identitásukat. A múltat végképp el akarták törölni, tették ezt tudatosan, mert ahogy Kölcsey Ferenc, nemzeti himnuszunk költője írta: „Egy nép, amely nem tud emlékezni, magát temeti el.” Fontosnak tartom, hogy a fiatalok köréből is sokan eljöjjenek erre a megemlékezésre, hiszen a családunkból is hurcoltak el, üknagyapámat is úgymond háromnapos málenkij robotra vitték. Ismerni kell a történelmet, és emlékezni, hogy soha többé ne forduljon elő ehhez hasonló – jegyezte meg Csizmár Gábor, a líceum 11. osztályos tanulója.

A megemlékezésen a történelmi egyházak nevében Héder János ungvári református lelkész, püspökhelyettes, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főjegyzője imádkozott az elhunytak örök nyugodalmáért s az itthon maradottakért. Elmondta: nemcsak könyvekből ismeri a történteket, a nagyapja is ott volt a táborban, majd idézett egy lelkész beszámolójából, valamint utalt Alekszandr Szolzsenicin író A Gulag-szigetcsoport című regényére.

– Ma megállunk azoknak az emléke előtt, akik a Gulág táboraiban, annak szenvedéseiben elpusztultak. A mi kárpátaljai népünk sok mindent megpróbált az elmúlt évszázadban, és a mi magyar népünknek van kollektív tudata, amiben mindig Istenben bízva, ragaszkodva túl tudtak élni mindent: a török hódoltságot, a szabadságharc után újra fel tudtak állni. Különösen mi, magyarok itt, Kárpátalján megtapasztaltuk a jogfosztásokat, azt, hogy szinte megpróbáltak minket eltörölni. De épp a szüleink hite, küzdeni akarása, az, hogy soha nem adták fel, hanem mindig küzdöttek, ma is erőt ad ennek a maroknyi kárpátaljai népnek, amely hasonló helyzetbe kerül újra és újra. Úgy gondolom, most nagyon aktuális az, hogy emlékezzünk rájuk, és erőt nyerjünk az ő hitükből és kitartásukból – hangsúlyozta a lelkész.

Ezt követően a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit, és mécseseket gyújtottak a 80 esztendeje elhunytak emlékére.

Rehó Viktória