Márton-nap a nagycsaládosoknál

2024. november 18., 16:55 , 1237. szám

Gyerekzsivajtól volt hangos november 11-én a Munkácsy Mihály Magyar Ház, ugyanis a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) kézműves délutánt szervezett a Márton-napi hagyományok kapcsán. A szülők és a gyerekek nemcsak megismerkedtek a novemberi hagyomány múltjával, de kedvükre alkothattak is.

A rendezvény kezdetén az egyesület elnöke, Tarpai József köszöntötte a résztvevőket, majd átadta a szót Szilágyiné Tóth Gabriella alelnöknek, aki röviden ismertette a november 11-i hagyományokat, népszokásokat és jellegzetességeket. Emellett arról is szólt, miért fontos emlékezni Szent Mártonról.

Ezt követően Kardosné Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri biztosa szólt minden jelenlévőhöz. Köszöntőjét örömteli pillanat követte: Hankó Balázs levelét adta át Szilágyiné Tóth Gabriellának, melyben jókívánságait írta le az alelnöknek születésnapja alkalmából.

Ezután kisebb csoportokban zajlottak a kézműves-foglalkozások. Végül a Magyar Ház udvarán lampiont eregettek a gyerekek szüleik és a szervezők koordinálásával.

Kopinec Emese, a KMNE munkatársa hetilapunknak elmondta: „Az egyesület számára fontos, hogy ne feledkezzünk el ünnepeinkről, népszokásainkról, emiatt is tartottuk fontosnak e tematika köre építeni a kézműves-foglalkozást. Bár klubfoglalkozásainkat Beregszászban szoktuk tartani, ezen a napon a Latorca-parti városban voltunk, azért is, hogy akik Beregszásztól távolabb élnek, Munkácson és környéken, ők is be tudjanak csatlakozni. Amellett, hogy szerettük volna, hogy halljanak a hagyományokról és az ünnep jelentőségéről, ide tartozik az is, hogy Munkács védőszentje Szent Márton, s hogy ez alkalomból itt szervezzünk közösségépítő programot. Nagy érdeklődése övezte a programot, sokan eljöttek, s kiváló alkalom volt ez a tanulásra, játékra egyaránt.”

            Lőrinc Ingrid