A Dinamo és a Sahtar sem tudott nyerni
Labdarúgás
A 15. fordulót bonyolították le a múlt hét végén az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, ami után ismét két csapat áll egyforma pontszámmal a tabella élén.
A hétközi sikertelen nemzetközi kupaszereplés után a listavezető Dinamo Kijev és a Sahtar Donyeck sem tudta begyűjteni a három pontot a Kolosz, illetve a Ruh ellen.
Mindazonáltal a remek idényt futó Olekszandrija magabiztosan nyert a Csornomorec ellen, így ismét pontegyenlőség van a listavezetők terén.
Nem akármilyen sikerrel szerezte meg első bajnoki győzelmét a sereghajtó Inhulec Petrove, amely a Vorszkla Poltavát fektette két vállra idegenben. Ráadásul a vendégek portása, Olekszij Palamarcsuk a 47. percben büntetőt is hárított, kivédte Olekszandr Szkljar 11-esét. Önmagában ez a tény még nem lenne akkora szenzáció, az azonban már igen, hogy Palamarcsuknak a most folyó bajnokságban zsinórban ez volt az ötödik védett büntetője, ami abszolút rekordnak számít.
Eredmények: Vorszkla Poltava–Inhulec Petrove 0-3, Sahtar Donyeck–Ruh Lviv 1-1, Kolosz Kovalivka–Dinamo Kijev 1-1, Olekszandrija–Csornomorec Odessza 3-0, Livij Bereh–Obolony Kijev 1-1, Krivbasz – Polisszja Zsitomir 3-1, LNZ Cserkaszi–Veresz Rivne 1-2. A Zorja Luhanszk–Kárpáti Lviv találkozót lapzártánk után rendezték.
A bajnoki tabellát 36-36 ponttal a Dinamo és az Olekszandrija vezeti, és a következő játéknapon éppen egymással találkozik ez a két együttes.
A 30 ponttal harmadik címvédő Sahtar Donyeck pontvesztésével nem tudott közelebb lopakodni a két éllovashoz.
(jakab)