Külföldön „maradt” a történeti múzeum igazgatója
A napokban hírül adták, hogy Fegyir Androscsuk, az Ukrán Nemzeti Történeti Múzeum igazgatója nem tért vissza Ukrajnába külföldi kiküldetéséből. Az eset kapcsán felmerült, hogy nem Adroscsuk az egyetlen, aki inkább külföldön maradt.
A BBC Ukrajina összeállításában emlékeztet, hogy először Szolomija Bobrovszjka parlamenti képviselő vádolta meg Androscsukot a közösségi médiában, hogy a jelekből ítélve a kiküldetését és „más állampolgárságait” felhasználva még szeptemberben külföldre szökött. „Az, hogy még mindig Androscsuk vezeti a történeti múzeumot, enyhén szólva szégyen” – vélte a politikus.
A Kulturális és Stratégiai Kommunikációs Minisztériumban a BBC Ukrajinának elmondták, tisztában vannak a helyzettel, s már folyamatban van a „jogszerű és megalapozott” döntés előkészítése ez ügyben. A BBC Ukrajina meg nem nevezett minisztériumi forrása szerint már amúgy is előkészületben volt az igazgató elbocsátása, a botrányt pedig azok közül pattinthatta ki valaki, aki ismerte a tárcánál zajló folyamatokat.
Az igazgató, aki 2020 óta irányította az intézményt, december 5-én újságíróknak elmondta, hogy még három hónappal korábban kérelmezte a felmentését az akkori kulturális miniszternél. Jelezte azt is, hogy ő svéd állampolgár, már mintegy 25 éve az az ország az állandó lakóhelye, ott fizet adót. Így lényegében nem Svédországban volt kiküldetésben, hanem Ukrajnában, amikor itt-tartózkodott – mondta el az Ukrajinszka Pravda kulturális magazinjának. Hozzátette, a minisztérium tudott az állampolgárságáról.
Munkáját a múzeumban Ukrajna javára végzett humanitárius segélynek nevezte.
„Az, hogy a háború alatt működik, pénzt is hoz az államnak és ismertté vált a világban, nem az ukrán, hanem a svéd állampolgárságnak és az én nevemnek köszönhető. Svédország sietett a múzeum segítségére a háború első napjaiban, gyűjtött pénzt” – mutatott rá Androscsuk.
Korábban egy interjúban újságíróknak elmondta, hogy saját kezdeményezésére szervezte meg a múzeum evakuálását az orosz invázió során, a kulturális minisztérium utasítása nélkül. Fegyir Androscsuk tétlenséggel vádolta a kulturális tárcát.
A BBC Ukrajina emlékeztet, 2023-ban Andrij Scsehelj ukrán stand-up komikus számos idézést figyelmen kívül hagyott, és Törökországba távozott. Azokkal kapcsolatban, akik a háborúba mentek, kijelentette, hogy az ő döntésük „elesni”. Szavai botrányt okoztak, melynek hatására az alkotó- és előadóművészek számára megnehezítették Ukrajna elhagyását. Idén a Lembergi Opera három művésze mégsem tért vissza Ukrajnába a turnéról. Emellett néhány sportoló sem tért haza mostanában a külföldi versenyekről.
Az RBK–Ukrajina adta hírül november 21-én, hogy a Resetilivka röplabdacsapat legalább két játékosa külföldön maradt egy belgiumi nemzetközi kupamérkőzés után. Szeptember elején egy labdarúgó átúszta a Tiszát, hogy egy fehérorosz klubhoz szerződhessen. Ugyancsak szeptemberben nem tért haza a külföldi edzőtáborból egy kosárlabdaedző, és külföldön maradt az ifjúsági kosárlabda-válogatott egyik játékosa. Októberben pedig nem tért haza a nemzetközi kupamérkőzés után az egyik fővárosi jégkorongcsapat két ismert játékosa.
(pszv/bbc.com/rbc.ua)



