Felfedik a külföldi bankszámlák titkait
Ukrajna már hozzájut adatokhoz az adóügyi információcseréről szóló nemzetközi egyezmény keretében – írta a BBC Ukrajina Danilo Hetmancevre, a Legfelső Tanács Pénzügyi, Adó- és Vámpolitikai Bizottságának elnökére hivatkozva.
Tíz évvel ezelőtt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet kezdeményezésére létrejött a Common Reporting Standard (CRS), egy olyan rendszer, amelyben a különböző országok adóhatóságai információt cserélnek. A 2024. januári helyzet szerint 110 ország, köztük az Európai Unió valamennyi tagállama vett részt a pénzügyi számlákkal kapcsolatos nemzetközi többoldalú automatikus információcserében. Ukrajna még 2021-ben bejelentette, hogy csatlakozni kíván ehhez a rendszerhez.
Az adóhatóságok bankoktól, biztosító- és befektetési társaságoktól, fizetési rendszerektől és a pénzügyi piac egyéb szereplőitől kapnak információkat az ügyfelek jövedelmeiről, majd továbbítják azokat más országok adóhatóságainak. Az információcseréhez felhasználják a számlatulajdonos nevére, címére, adózási helyére, adószámára, születési idejére és helyére, a pénzintézeti, valamint a számlaadataira vonatkozó információkat, többek között azt is, hogy mennyi pénz van a számlán a beszámolási időszak végén. Tájékoztatnak ezenkívül a bevételek teljes összegéről, az osztalékokról, kamatokról, amelyek áthaladtak az adott számlán. A CRS évente biztosít automatikus információcserét.
Miután Ukrajna csatlakozott ehhez a rendszerhez, október elején lebonyolította az első információcserét, amely a 2023. július és december 31. közötti időszakra vonatkozott. A Pénzügyminisztérium szerint az adózási információcsere-rendszerben való részvétel erősíti az ellenőrzést az adók befizetése felett, valamint lehetővé teszi a be nem vallott jövedelmek felderítését és megakadályozza az adóelkerülést.
Bár maga a CRS-rendszer nem ír elő semmilyen korlátozást azon összegek tekintetében, amelyekről az adóhatóságok információt cserélnek, a Legfelső Tanács által e tárgyban elfogadott törvényben vannak ilyen korlátozások. Az idén lezajlott információcserében az olyan 2023. július 1-től nyitott számlákat vették figyelembe, amelyek egyenlege meghaladta az 1 millió dollárt. A kisebb számlákról (bármikor nyitották is azokat), valamint a szervezetek 250 ezer dollárt meghaladó számláiról egy év múlva, 2025 szeptemberében cserélnek információt.
A BBC Ukrajina szerint a kisebb összegek – a hadiállapot ideje alatt – nem minősülnek olyan „adóinformációnak”, amelyet az ellenőrző hatóság az adózó adókötelezettsége megállapításához felhasználhat. Egyszerűben fogalmazva: kisebb összegekről is megoszthatók információk, de azok adózási szempontból nem számítanak fontosnak – legalábbis egyelőre.
A jogászok arra is felhívják a figyelmet, hogy az adózási információcsere kapcsán rendkívül fontos az adórezidencia meghatározása. Ez nem azonos az állampolgársággal, lehet valaki például Ukrajna állampolgára és egyben lengyel vagy német adórezidens. Minden attól függ, hol található az ember úgynevezett életérdekeinek központja, azaz hol él (183 napnál hosszabb állandó tartózkodási időt vesznek alapul), hol dolgozik, hol tanulnak a gyermekei.
Napjainkban ez a kérdés különösen fontossá vált az ukrán állampolgárok számára, akik közül sokan váltak külföldi országok adórezidenseivé, miközben az ukrajnai adóhatóságok még mindig Ukrajna adórezidenseinek tekintik őket.
A lépés előzménye, hogy november elején az NBU ajánlásokat fogalmazott meg a bankok és a nem banki pénzintézetek számára az „üzlet elaprózásának” észlelésére vonatkozóan, amellyel az „adóoptimalizálás” érdekében szoktak élni egyes vállalkozók.
(pszv/bbc.com)