Kritikus a bíróhiány a fellebbviteli bíróságokon

2024. december 19., 09:27 , 1241. szám

Ukrajnában kritikus a helyzet a fellebbviteli bíróságokon, mivel kevés a bíró – jelentette az UNN Borisz Huljkóra, a Legfelsőbb Bíróság elnökének helyettesére hivatkozva december 13-án.

A probléma nem új keletű, tíz éve egyetlen bírát sem neveztek ki a fellebbviteli bíróságokra, mutatott rá Huljko sajtótájékoztatóján. Kijev és a nyugati régiók fellebbviteli bíróságainak kivételével lényegében mindenütt kritikus a helyzet. Az elsőfokú bíróságoknál is vannak problémák, különösen a nagyvárosokban. Kijevben egyike a legnagyobbaknak a leterheltség, ami a járási és városi bíróságokat illeti. Huljko szerint ez a migrációs folyamatokra vezethető vissza, ám nem részletezte, hogy mit ért ezalatt.

Denisz Maszlov, a Legfelső Tanács Jogpolitikai Bizottságának elnöke megerősítette, hogy a fellebbviteli bíróságokon a legkritikusabb a helyzet. Például a szumi vagy a harkivi bíróságon leállhat a büntetőügyek tárgyalása, mert előfordulhat, hogy nem sikerül megalakítani a bírói kollégiumot – mutatott rá a képviselő.

Maszlov jelezte, a káderhiány immár hosszabb ideje egyike a legnagyobb problémáknak, ami akadályozza az igazságszolgáltatást.

„A ma dolgozó bírák nem két, hanem három ember munkáját kénytelenek elvégezni, miközben a bírósági apparátusok anyagi ellátása távolról sem kielégítő” – tette hozzá.

Ugyanakkor Irina Mudra, az Elnöki Hivatal vezetőjének helyettese közölte, hogy már folyamatban van egy új bíróság létrehozása a közigazgatási ügyek tárgyalására.

A Bírók Legfelső Minősítési Bizottsága december 11-én pótfelvételt hirdetett az elsőfokú bíróságok bírójelöltjei számára. A betöltendő bírói tisztségek becsült száma, amelyekre pótfelvételt hirdettek, 1800.

(pszv/unn.ua)