Kegyelem, irgalom és békesség a Betlehemben született megváltó Krisztustól!

Drága Testvéreim az Úrban!

Nagy örömömben osztozom veletek, mert „üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában” (Lk. 2, 11). Nekünk, akik hiszünk az Úr Jézusban, karácsonyt ünnepelni annyit jelent, mint megnyílni az örökké tartó öröm előtt. Isten Fia egy lesz közülünk. Isten velünk van.

Ma egyházunk Isten örökkévaló Fiának és igéjének testében való születését ünnepli, ezt a „különös titkot”, amely „örök idők óta rejtve volt” (Kol. 1, 26). Krisztusban végre feltárul az igazság Istenről és az emberről. Természetünknél fogva emberek vagyunk, de szeretetből Isten leszállt hozzánk, ami ellentmond az isteni természetnek, és emberré lett. Ő lényegében Isten, és kegyelméből felemelkedhetünk Istenhez, ami ellenkezik az emberi természettel. Mert mi emberek vagyunk, és Ő a Fiú természettől fogva. Státuszunk szerint fiakká is válunk, mert közösségre vagyunk elhívva vele.           

Hirdetjük egymásnak azt az örömet, amelytől semmiféle földi megpróbáltatás és szerencsétlenség nem foszthat meg bennünket. Ez Krisztus karácsonyának legyőzhetetlen öröme. Ez nem valami pillanatnyi élmény, nem szórakozás, amely lehetővé teszi, hogy egy időre elmenekülj a mindennapi kegyetlen valóság elől. A karácsony öröme maga az Isten valóságában való elmerülés. Isten fia belép az emberi életbe, az emberi valóságba, és magára veszi az emberi lét törékenységét és drámaiságát, hogy mennyei perspektívát vigyen az emberi látókörbe: „És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: »Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat«” (Lk. 2, 13–14).

„Ismerd meg az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket” (János 8, 32). A mi Urunk, Jézus Krisztus „az út, az igazság és az élet” (János 14, 6), aki megszabadítja az embert „az ellenség rabságából”. Nincs élet és szabadság igazság nélkül vagy az igazságon kívül. Az, hogy életünknek bármilyen értelmet adunk, nem a szabadság, hanem az eredendő bűn modern változata, az önellátó és öncélú függetlenségbe zárt önmagunk, az igazság Istennel és embertársainkkal való kapcsolatként való felfogása nélkül. A karácsony az önfelfedezés ideje, hogy megértsük a különbséget aközött, hogy „Isten emberré lett”, és hogy az ember istent játszik. Itt az ideje, hogy felismerjük a keresztyén tanítás lényegét, hogy nem arról beszélünk, hogy az ember Istenné válik, hanem arról, hogy Isten emberré lesz az Ő szeretetéből.

A karácsony egy találkozásra hív minket Istennel, aki a világ megváltójaként jön egy találkozásra, amely mennyei örömöt, békét és megbocsátást hoz. Ünnepre készülve azonban óhatatlanul ráébredünk saját gyengeségünkre, méltatlanságunkra, ami félelmet kelt bennünk. A liturgián a lelkész a következő szavakkal hívja a híveket úrvacsorára: „Jöjjetek Isten félelmével és hittel!” Bűneink és gyengeségeink tudatosítása nem bénuláshoz, hanem bűnbánatra és tettekre hív. Ezért mondja az angyal a pásztoroknak: „Ne féljetek!” Az Úr legyőzi bűnösségünket és gyengeségünket, ezért az embernek nem kell félnie a mennyei örömtől. Örömre kaptunk meghívást. Isten nagylelkű ajándékaként kaptuk. Ez Isten fia megtestesülésének mély értelme. Ő egyikünkké válik, hogy utat nyisson számunkra az Ő Atyja és a mi örömünk felé.

Minden évben karácsonykor elmélyülünk az Isten fia emberi történelemben való megtestesülésének misztériumában, amely népünk történelmének része. Idén, amikor a háború rakétáival és bombáival próbálja tompítani a karácsony hajnalának fényét, még fontosabb az ünneplés.

Krisztus születésének evangéliuma ma a háború üvöltése és a fegyverek dübörgése között hangzik. Nekünk, keresztyéneknek minden háború a Krisztus megváltottainak megölését is jelenti. Mindez Isten teremtményeinek elpusztulása, a gonosz és a bűn a világban való jelenlétének eredménye.

A karácsony üzenete az is, hogy Krisztus személyében megvalósul az uralom mindenek felett. „Neki adatott minden hatalom!” Az Ő kormányzása alatt, az emberi nemen belüli egység és az emberi élet szentségének megjelenése, az „Isten hasonlatosságához” vezető út megnyitása és az Isten békessége valósul meg, „amely minden értelmet felülmúl” (Fil. 4, 10). Krisztus a „mi békénk” (Ef. 2, 14). Megváltónk megáldja a „béketeremtőket”, mert „Isten fiainak fogják őket nevezni” (Mt. 5, 9).

Az emberiség történelmében soha nem volt természetes a béke az emberek között. Ehelyett mindenütt és mindig a lelkes kezdeményezések, a bátorság és az önfeláldozás, az erőszakkal szembeni ellenállás és a háború mint a konfliktusok megoldásának eszközeként való elutasítása, az igazságosságért és az emberi méltóság védelméért folytatott állandó küzdelem eredménye volt. A vallási hagyományokban kétségtelenül nemcsak a belső béke, hanem a társadalmi béke előmozdítása és megteremtése, az agresszió leküzdése is megnyilvánul az emberek és a nemzetek közötti kapcsolatokban. Az Istenbe vetett hit megerősíti erőfeszítéseinket a béke és az igazságosság világáért folytatott küzdelemben még akkor is, ha ezek az erőfeszítések leküzdhetetlen emberi akadályokba ütköznek. Istennek semmi sem lehetetlen.

Most, karácsonykor, a háború alatt minden eddiginél jobban kell szívünkbe fogadni az ige vigasztaló üzenetét. Miután elfogadtuk Isten megszületett fiának hatalmát, arra kaptunk meghívást, hogy megosszuk azt testvéreinkkel, hogy megerősítsük őket hitükben, megerősítsük a reményt és erősítsük a szeretetet.

Dicséretet énekelni neki annyit jelent, mint megosztani Krisztus karácsonyának erejét és örömét, amelyben az Isten kezdettől fogva húsvéti diadalt ígért. Őseink sok nemzedéke merített erőt a megtestesült Krisztustól, a mi keresztre feszített és feltámadt Megváltónkba vetett hitből. Emlékezzünk vissza, hogyan egyesítette a sztálini koncentrációs táborok foglyait az ősi énekszó, hogyan énekelt egyházunk a kommunista hatalom elnyomása ellenére. Azokban a sötét időkben az ének az ateizmus és az istentelenség éjszakája feletti győzelem himnuszává vált, a nemzetek börtönének, a Szovjetunió elkerülhetetlen bukásának a próféciájává. Ma katonák énekelnek énekeket a fronton. A karácsonyi ének öröme a krisztusi győzelem himnuszává változzon ajkukon. Énekeljenek énekeket városaink és falvaink, hívő családjaink a településeinken.

Kedves Testvéreim! Különleges módon kapcsolódom a fronton lévő katonáinkhoz. Karácsonyi örömmel ölelek, köszönöm a bátorságukat és a hősiességüket. Ölelem azokat, akiket otthonuk vagy akár szülőföldjük elhagyására kényszerített a háború. Könnyekkel ölelem azokat, akik az elmúlt évben rokonokat, barátokat veszítettek el.  A szeretet és támogatás szavait osztom meg mindenkivel, akinek nincs lehetősége karácsonykor karácsonyi vacsorát készíteni vagy imádkozni a templomban. Áldást kívánok azoknak, akik békés városaink és falvaink életének biztosításáért szolgálnak és dolgoznak, beleértve az orvosokat, a mentőket és másokat.

Krisztus megszületett, dicsérd Őt! Krisztus leszáll a mennyből, találkozz vele! Nem földi, hanem mennyei módon, lelki nagy örömmel ünnepeljük a világ Megváltójának karácsonyát, kerülve minden felesleges és szükségtelen rongyrázást, különösen akkor, ha mások éhségtől és szegénységtől szenvednek körülöttünk. Imádkozunk, hogy mindannyian imádságos és dicsőséges ünnepeket ülhessünk, ünnepelve az igazi teljességét és az örökkévalóság fényének ragyogását. Legyen a következő, 2025-ös év a béke, a szeretet és a szolidaritás időszaka, az Isten békességének, kegyelmének és vigasztalásának éve!

Héder János,

a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökhelyettese