A parlamentben tagadták, hogy a mozgósítási korhatár csökkentésére készülnének
A Legfelső Tanács Nemzetbiztonsági, Védelmi és Hírszerzési Bizottsága nem tárgyal a mozgósítási korhatár csökkentéséről szóló törvényjavaslatról – jelentette a DW.
„Nem volt és nincs semmiféle törvényjavaslat a mozgósítási korhatár 25-ről 18 évre csökkentéséről, sem a Legfelső Tanácsban, sem ezen belül az illetékes Nemzetbiztonsági, Védelmi és Hírszerzési Bizottságunkban. A ma a tömegtájékoztatási eszközökben elterjedt információ hamis” – áll a bizottság december 24-i Facebook-bejegyzésében.
Korábban a nap folyamán állítólag a nemzeti gárda 17. dandárjának képviselője közölte, hogy „a mozgósítás korhatárának 18 évre csökkentéséről szóló törvényjavaslat már a Legfelső Tanács asztalán van, és jóváhagyásra vár”. A dandár sajtószolgálata azonban közölte, hogy képviselőjük nem tett ilyen nyilatkozatot, és a közelmúltban nem vett részt médiaeseményeken, nyilvános szereplésen.
A DW emlékeztet, december 10-én Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a mozgósítási korhatár csökkentéséről szóló viták közepette hangsúlyozta, hogy meggyőződése szerint Ukrajnának és partnereinek a már meglévő dandárok felszerelésére és kiképzésére kell összpontosítania. Ezzel az államfő megerősítette a korábban ukrán tisztviselők által hangoztatott hivatalos álláspontot.
(ntk/dw.com)