Folyamatosan támogatja a rászorulókat az Ökumenikus Segélyszervezet Kárpátalján
Közel három évtizede segíti Kárpátalján a rászoruló családokat, gyermekeket és időseket a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet.
Idén a korábbinál is nagyobb szükség van a támogatásra, hiszen a hosszú évek óta fennálló gazdasági nehézségek, az emelkedő élelmiszer- és energiaárak mellett a háború és annak hatásai is egyre nehezebb helyzet elé állították a kárpátaljaiakat. Sokan vesztették el az állásukat, jövedelmüket. Azok számára, akiknek nem voltak tartalékaik, a mindennapi étkezés biztosítása, a tüzelőanyag és a szükséges gyógyszerek megvásárlása is nehézséget jelent. Ezeknek a gondoknak a megoldásában igyekeznek segíteni az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai. A téli időszakban elindították a tüzelőanyag-programjukat Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának támogatásával. 500 kilogramm brikettet biztosítanak több száz rászoruló családnak.
„Már ki is szállítottuk a legtöbb helyre, ez 400 családot jelent, azokat, akik Beregszászban, a Beregszászi járásban a legjobban rászorulnak. Most kaptak tüzelőt, aztán egy másik akció keretében pedig 500 nagyobb élelmiszercsomagot a munkatársaink a helyi szociális munkásokkal” – mondta el Gerevich János, az Ökumenikus Segélyszervezet Ukrajnai Kirendeltségének a vezetője.
Minden támogatás kiosztásánál figyelembe kell venni a kedvezményezettek listáját és körét, viszont nyilvánvalóan sokkal több család szorul segítségre. A támogatottak között volt a beregszászi Pák Magdolna is, aki mozgáskorlátozottként egyedül él otthonában. Rendszeresen kap tüzelőt a téli időszakban az ökumenikus segélyszervezettől. „Még maradt egy kevés belőle, mert mindennap nem tudok fűteni: nincs, aki rakja a tüzet, behordja a tüzelőanyagot, takarítson utána, úgyhogy eddig még kijöttem belőle. Sokat segít, legalább nem fagyoskodunk. Egy nagy műtéten vagyok túl, hátgerincsérveim vannak, járni nem bírok” – mondta a támogatott.
A programba a leginkább kiszolgáltatott rászorulók kerültek be. Akadnak olyanok is, akik helyett csak a gondozó tudta átvenni a támogatást, mint Illés Sándor esetében, aki több mint 8 éve megvakult és krónikus betegségekkel is küzd.
Barancsik Éva, Sándor gondozója nyilatkozott az adomány kapcsán: „Nagy segítség ez neki, mert azért még egy kis fát a kevés nyugdíjából meg tud venni, de a brikettet soha nem tudná megvenni. Befizetem a számláit, és alig marad neki az orvosságra. Nagyon nagy segítség ez számára, hogy adták neki tavaly is, tavalyelőtt is a brikettet. Szokott kapni egy-egy csomagot, meg szoktak neki hozni egy kenyeret, egy kis ebédet egy héten kétszer.”
Ezek mellett az Ökumenikus Segélyszervezet továbbra is támogatja a Kárpátaljára érkezett rászoruló belső-ukrajnai menekülteket is, akik a háborús cselekmények miatt hagyták el otthonukat.
„Nagyon sok olyan régi shelterünk van még, ahol máig laknak belső-ukrajnai menekültek. Ők azok, akiknek nincs hová visszamenniük, nincs más segítségük. Ők nyugdíjasok, sérültek, akiket még ma is élelmiszerrel támogatunk. Ők már itt is fognak maradni, mert nincs hová visszamenniük” – mondta Gazdag Éva, az Ökumenikus Segélyszervezet Ukrajnai Kirendeltségének munkatársa.
A Magyarország által támogatott Ökumenikus Segélyszervezet számos településen fejti ki tevékenységét Kárpátalján és Ukrajna több megyéjében. Partnerszervezetként célba juttatja a magyar kormány adományait szerte az országban.
TV21 Ungvár/V. I.