Felmérés: Meddig készek kitartani az ukránok?
A 2024. decemberi állapot szerint az ukránok többsége (57%) kész elviselni a háborút, ameddig csak szükséges. A háborús terhek viselésére való hajlandóság ugyanakkor fokozatosan csökken – írta az RBK–Ukrajina a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) felmérésére hivatkozva január 2-án.
A válaszadók 3%-a nyilatkozott úgy, hogy kész egy évig elviselni a háborút, míg további 3%-uk erre fél évig, 18%-uk pedig néhány hónapig mutatkozott hajlandónak. A megkérdezettek 18%-a nem tudott válaszolni.
A KMISZ rendszeresen felteszi ezt a kérdést a lakosságnak. Az invázió kezdetétől 2024 februárjáig a helyzet gyakorlatilag nem változott: az emberek mintegy 71‒73%-a stabilan úgy válaszolt, hogy készen áll a háború terheinek elviselésére, ameddig szükséges.
Ugyanakkor 2024 februárja és októbere között először csökkent (63%-ra) azok aránya, akik készek arra, hogy kitartsanak, ameddig csak szükséges.
2024 októberének eleje és decembere között kevésbé, de ismét csökkent (57%-ra) azok aránya, akik készek rá, hogy kitartsanak, ameddig szükséges. Ugyanakkor elenyésző mértékben változott (az októberi 18%-ról 21%-ra decemberben) a rövidebb, néhány hónapnyi–félévnyi kitartást említők aránya. Ezzel szemben 12%-ról 18%-ra nőtt azok aránya, akiknek nehezére esett eldönteni, hogy meddig készek még tűrni.
Ily módon tavaly október és december között nem annyira az ukránok tűrőképessége csökkent, mint inkább nőtt a bizonytalanságuk, ami a külső tényezők (pl. az egyesült államokbeli választások) és a belső körülmények összességének változékonyságát tükrözi – jegyzik meg a szociológusok.
(pszv/rbc.ua)