A sértett igazságügyi orvosszakértői vizsgálatáról

2025. január 14., 14:21 , 1243. szám

 „Ismerősömet megtámadták az utcán, kórházba került. Az orvosok látleletet vettek fel a sérüléseiről, nem sokkal ezután a nyomozást vezető rendőr mégis arra kérte, hogy az eljárás végett vesse alá magát igazságügyi orvosszakértői vizsgálatnak. Kötelező az újabb megalázó kivizsgálás, vagy elég a kórházi igazolás?”

– Ha a rendőrség eljárást indított az ügyben, a sértett számára kötelező átesni az igazságügyi orvosszakértői vizsgálaton. A vizsgálat célja az elszenvedett sérülések súlyosságának meghatározása. A nyomozó vagy az ügyész a sérülések súlyosságának és jellegének megállapítása végett köteles igazságügyi szakértőt bevonni.

Az igazságügyi orvos­szakértői vizsgálat eredményei számítanak megkérdőjelezhetetlen bizonyítékoknak az eljárás során, mert az igazságügyi szakértő rendelkezik az ehhez szükséges „eljárási státusszal” és szaktudással. Természetesen az igazságügyi szakértő a vizsgálat során figyelembe veheti a kórházban kiállított igazolást, illetve a sértett ottani kivizsgálásával, kezelésével összefüggő leleteket, dokumentumokat.

A rendőrség, az ügyészség, majd később a bíróság, ha eléjük kerül az ügy, a szakértői vizsgálat következtetései alapján minősítik az ismerőse ellen elkövetett bűncselekményt, ami viszont kihathat az elkövetőre kiszabott büntetésre.

A bűncselekmény minősítése szempontjából felhívnám a figyelmét annak fontosságára, hogy a támadás után mielőbb sor kerüljön a szakértői vizsgálatra. Minél előbb elvégzik, annál pontosabbak, részletesebbek lehetnek az eredményei, ezzel is segítve az ítélethozatalt.

hk