Szociológus: Csökkent az ukránoknak az Egyesült Államokba és a Nyugatba vetett bizalma
A kutatások a Nyugattal és az Egyesült Államokkal szembeni növekvő szkepticizmust mutatnak az ukránok körében – jelentette ki Anton Hrusecjkij, a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) ügyvezető igazgatója az Eszpreszo tévécsatorna adásában.
„Csökkent az Egyesült Államok és a Nyugat iránti bizalom szintje. Ez most kevésbé azok miatt történt, akik nem bíznak ezekben az intézményekben és országokban, sokkal inkább azok miatt, akiknek a hozzáállása bizonytalan. Vagyis bizonyos dolgokban bízunk, bizonyos dolgokban nem bízunk, és nincs határozott véleményünk. Nem is olyan régen még jobban bíztunk ezekben az intézményekben. Vagyis nő a szkepticizmus a Nyugat és az Egyesült Államok vonatkozásában, és ennek oka elég egyértelmű” – mutatott rá Hrusecjkij.
A KMISZ ügyvezető igazgatója szerint az ukránok elismerik, hogy kritikus mértékben függenek a Nyugattól és az Egyesült Államoktól, ezért nagyon hálásak a segítségért. Ugyanakkor elismerik, hogy a segélyek nagy részét nem időben vagy jelentős késéssel nyújtották.
„Míg két éve még csak az ukránok 15%-a gondolta úgy, hogy a Nyugat tisztességtelen békét akar Ukrajnától, most közel 40%-nyian vannak. Ez pedig a bizalom csökkenéséhez vezet, mert sok ukrán úgy érzi, hogy a Nyugat nem akarja Ukrajna győzelmét, vagy a „ne hagyjuk, hogy Ukrajna veszítsen, de győzni se hagyjuk” formulára törekszik. Ez különösen 2024-ben volt nyilvánvaló. Jelenleg az ukránok igyekeznek pragmatikusabb nézetet találni” – tette hozzá Hrusecjkij.
(espreso.tv/Kárpátalja)