Kilencven nap ínség: az amerikai külügy felfüggesztette a támogatásokat

2025. január 29., 08:40 , 1246. szám

Marco Rubio amerikai külügyminiszter január 24-én nyilvánosságra hozta azt a rendelkezést, amely felfüggeszti 90 napra az USA által nyújtott legtöbb külföldi segély folyósítását. Ez az intézkedés valószínűleg az Ukrajnának szánt katonai segélyekre is vonatkozik – írta a korrespondent.net a Politicóra hivatkozva.

Rubio rendelete, amelyet valamennyi diplomáciai és konzuli intézményhez eljuttattak, előírja, hogy a tárca munkatársai intézkedjenek a munka beszüntetéséről szinte minden támogatás vonatkozásában.

A kiadvány megjegyzi, hogy ez az utasítás a jelek szerint tovább megy Donald Trump elnök minapi rendeleténél is, amely arra utasította a tárcát, hogy függessze fel a külföldi segélyek folyósítását 90 napra, amíg azokat a külügyminiszter felül nem vizsgálja. Az elnöki rendeletből sem derült ki azonban, hogy érinti-e az intézkedés az Ukrajnának már megítélt forrásokat vagy segélyeket.

„Három jelenlegi és két korábbi kormánytisztviselő szerint, akik ismerik az új rendelkezést, az azt jelenti, hogy nem történik további intézkedés a kormány által már jóváhagyott programok támogatási forrásainak elosztására” – írja a Politico.

A kiadvány szerint a rendelet széles jogköreivel sokkolta a minisztérium egyes munkatársait. „A külügyminisztérium most egyszerűen teljesen a külföldi segélyekre összpontosít” – mondta a tárca egyik tisztviselője.

A Politico megjegyzi ugyanakkor, hogy a dokumentum teret enged az értelmezéseknek, és tartalmaz néhány kivételt. Kiderül például, hogy folytatódik Egyiptom és Izrael katonai finanszírozása, valamint engedélyezettek a sürgősségi élelmiszersegélyek és a „megkötött szerződések alapján a mai dátumig felmerült jogos kiadások”. A rendelkezés egyes pontjai azt is kimondják, hogy a döntéseket „egyeztetni kell a vonatkozó szerződések feltételeivel”.

A külügyminisztérium egyik jelenlegi tisztviselője, valamint a Biden-adminisztráció két, névtelenül nyilatkozó volt tisztviselője szerint az elrendelt szünet valószínűleg leállítja olyan kulcsfontosságú szövetségesek segélyezését, mint Ukrajna, Jordánia és Tajvan.

A rendelkezés kimondja, hogy „a programok folytatására, módosítására vagy megszüntetésére vonatkozó döntéseket a külügyminiszter felülvizsgálata után hozzák meg”.

(hk/korrespondent.net)