Lakásbérleti támogatás a belső menekülteknek
Január 29-én Ukrajna kísérleti jelleggel bérleti támogatási programot indított a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek és a bérbeadók számára. Az állami támogatás 6 hónapig, maximum két évig, legfeljebb két egymást követő időszakban érvényes, amíg a kísérleti projekt tart.
A bérleti támogatáshoz a belső menekült személynek le kell mondania arról, hogy az államtól bármilyen, a megélhetési költségekhez kapcsolódó kifizetést kapjon, ha van ilyen. A támogatást azok a belső menekültek vehetik igénybe, akik az Ukrajna által ellenőrzött területen bérelnek lakást.
„Azok a belső menekültek, akik elköltöztek azokról a területekről, ahol harcok folynak vagy folytak, vagy amelyeket az Oroszországi Föderáció ideiglenesen megszállt, és amelyek esetében a harci cselekmények befejezésének időpontját nem határozták meg, jogosultak bérleti támogatásra. Ide tartoznak azok a belső menekültek is, akiknek a lakóhelye elpusztult vagy lakhatatlanná vált. Az ilyen létesítményekre vonatkozó információkat A harcokban megrongálódott és megsemmisült ingatlanok állami nyilvántartása tartalmazza” – fogalmazott Nagyija Szemenyuk, Ukrajna Nyugdíjalapja Kárpátaljai Főosztályának szakértője.
A program keretében a bérbe adott lakások tulajdonosai is jogosultak kompenzációra. Az állam visszatéríti a bérbeadásból származó jövedelem után fizetett adók egy részét, beleértve a személyi jövedelemadót és a katonai illetéket is. Az egyik feltétel az, hogy a bérleti szerződést hivatalosan kell megkötni és ingatlanügynök vagy közjegyző által hitelesíteni. Ezenkívül a bérlő és a bérbeadó nem lehet rokoni kapcsolatban egymással. Ugyanakkor, ha a lakás vagy ház tulajdonosa a Menedék program résztvevője, nem igényelhet kompenzációt.
„A kompenzációra azok az ingatlantulajdonosok jogosultak, akik ezeket a helyiségeket a belső menekültek ideiglenes tartózkodására adták át a szerződésben megállapított időtartamra és összegre” – emelte ki a szakértő.
A támogatás összegét egyénileg számítják ki. Figyelembe veszik a családtagok jövedelmét és a régió átlagos lakhatási költségeit. Ugyanakkor a bérelt lakás területe nem haladhatja meg a 130 négyzetmétert, a házé pedig a 230 négyzetmétert.
„A számítás fő mutatója egy 35,2 négyzetméter alapterületű egyszobás lakás átlagos költsége, amely négyzetméterenként 193 hrivnya 60 kopijkát tesz ki. Az egyes régiókra vonatkozóan a határozatban jóváhagyott kiigazítási együtthatót is használják. A számítást befolyásolja a szociális lakhatási norma, amely személyenként 13,65 négyzetméter, családonként nem kevesebb mint 35,2 négyzetméter” – fogalmazott Nagyija Szemenyuk.
A bérleti díj folyósításához szükséges dokumentumcsomagot személyesen lehet benyújtani a Nyugdíjalap szolgáltató központjaiban, illetve az adminisztratív szolgáltató központokban, vagy elektronikus úton, a nyugdíjalapok, a Szociálpolitikai Minisztérium és az arra felhatalmazott bankintézetek portáljain vagy mobilalkalmazásain keresztül benyújtott kérelemmel.
TV21 Ungvár/V. I.