Kárpátalja kormányzója és Debrecen polgármestere találkozott Ungváron

2025. február 14., 18:19 , 1249. szám

A gazdasági és a munkaerőpiaci kérdésekre való nyitottság, a jövőkép, a nemzetközi versenyképesség, az értékőrzés és értékformálás terén is iránymutató Debrecen, ahol az elmúlt évtizedekben olyan fejlesztéseket hajtottak végre, amelyek kiemelten vonzóvá tették a várost a nagy és világszínvonalat képviselő gyárak és üzemek számára. A fejlesztések elsősorban az oktatás, illetve a szakképzés terén léptek előre, így olyan szakembergárdát sikerült kinevelniük, amely érdeklődést váltott ki többek között egy neves autóipari vállalatnál is. Ezekről és még sok másról is szó esett azon a megbeszélésen, amelyet a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás (KMKK) épületében szerveztek, és amelyen Miroszlav Bileckij, a KMKK vezetőjének meghívására részt vett Papp László, Debrecen polgármestere.

Debrecennek jó kapcsolatai vannak a kárpátaljai megyeszékhellyel, de Harkiv városával is aláírtak egy együttműködési megállapodást még 2017-ben.

„Büszkék vagyunk arra, amit az elmúlt évtizedekben elértünk, és számunkra is fontos, hogy a szomszédos területek is velünk együtt tudjanak fejlődni, amiben minden támogatást megadunk Kárpátaljának” – emelte ki Papp László a megbeszélést követően.

Tovább folytatva pedig elmondta: „Mi együttérzéssel figyeljük a kárpátaljai magyarság helyzetét. Az elmúlt években Debrecen több támogató vagy segélyezési akcióban vállalt szerepet a kárpátaljai magyarság megmaradása érekében, illetve a kárpátaljai magyar oktatás területén. Nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak segélyekben vagy pillanatnyi támogatásokban gondolkodjunk, hanem legyen egy hosszú távú stratégiánk arra, hogy a kárpátaljai magyarság egy gazdaságilag is erősebb, jobb térségben tudjon jövőt építeni. A kormányzóval arról beszélgettünk, hogy mekkora jelentősége van annak a gazdasági fejlődésnek, amely itt, Kárpátalján is elképzelhető, és lehet tenni annak érdekében, hogy ez ne csak egy elképzelés legyen, hanem maga a valóság. Debrecen ebben a tekintetben kitűnő példa, hiszen az elmúlt 10 évben Közép-Európa egyik legnagyobb ipari és gazdasági fejlődését produkálja. Ennek vannak olyan tapasztalatai, amelyeket érdemes megosztani és átadni, hogyha jövőt akarunk építeni Kárpátalján. Azt gondolom, hogy a kárpátaljai magyarság és általában véve Kárpátalja vonzerejének megerősítése szempontjából két nagyon fontos pillér van. Egyik az oktatás, amelyet az elmúlt évben különböző eszközökkel tudtunk támogatni, a másik pedig a gazdaság, a minőségi munkahelyek létrehozása – szögezte le. – Most egy olyan stratégiai megbeszélést tartottunk, amelyen felajánlottam a közigazgatás vezetésének és a helyi magyarság számára azt a tudást és tapasztalatot, amelyet Debrecen az elmúlt évek sikerei során felhalmozott.”

A több mint egyórás megbeszélésen számos kérdést sikerült megvitatniuk a vezetőknek, amit Kárpátalja kormányzója is pozitívan értékelt.

Miroszlav Bileckij nyilatkozatában elmondta, hogy számára nagyon érdekes volt meghallgatni a debreceni polgármester tapasztalatait: „A polgármester úr 2014-ben egy nagyon helyes stratégiát dolgozott ki, amely az oktatási intézmények, azon belül a szakképzés területének fejlesztésére irányult. Ez lehetővé tette a számára, hogy szakképzett munkaerő-tartalékkal rendelkezzen, ami most nagy befektetéseket eredményezett Debrecen számára. Az egyik ilyen a BMW-autógyár, amely 3000 munkahelyet biztosít a térségben. Vagy az akkumulátorgyár, amely közel 7000 munkahelyet teremtett. Ez volt számomra kimondottan érdekes információ, hogy miként tudott a polgármester ilyen munkaerőt biztosítani. Elmondta, hogy az oktatásnak és képzésnek a befektető vállalkozások szükségleteihez való igazítása majdnem megduplázta az intézményekben tanuló diákok számát. Kíváncsi voltam, hogy ezek a diákok honnan érkeztek, amire válaszul a polgármester elmondta, hogy az ott tanuló diákok 50%-a debreceni, a többiek pedig gyakorlatilag egész Magyarország területéről érkeztek tanulni Debrecenbe, ami egy nagyon jó tapasztalat. Ez foglalkoztatott engem a legjobban. De természetesen a vidékeink közötti együttműködés is érdekelt. Megköszöntük partnereinknek a támogatásukat, kiváltképpen, amit a debreceni lakosok az ukrajnai menekülteknek nyújtottak, valamint az Ukrajnába juttatott segítségüket is. Úgy gondolom, hogy eredményes találkozónk volt.”

A találkozó csak a nyitányt jelenti az együttműködésben, amelynek köszönhetően a kárpátaljai gazdasági modell is megerősödhet.           

TV21 Ungvár/ B. TH.