Ramstein formátum: Új amerikai szelek fújnak
Az Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoport (amely „Ramstein formátum” néven is ismert) ülése sikeres volt, és megerősítette a partnerek készségét arra, hogy továbbra is támogassák Ukrajnát az orosz agresszió elleni küzdelemben – értékelte a február 12-én a NATO brüsszeli főhadiszállásán megrendezett találkozó eredményeit Rusztem Umjerov ukrán védelmi miniszter, akit a DW idézett. Pete Hegseth-nek, az Egyesült Államok védelmi miniszterének beszéde ugyanakkor sokakra kijózanítóan hathatott.
„Ötven ország tárgyalt a 2025-ös prioritásokról és költségvetésről. Folytatódik a biztonsági segítségnyújtás. A légvédelem, az elfogó rakéták, a tüzérség, a lőszer, a megerősített páncélozott járművek prioritást élveztek, nagyon erős segélycsomagokat kaptunk. A jelenlévők mindegyikétől azt hallottuk, hogy folytatják ezt a segítséget idén és a következő években is” – hangsúlyozta az ukrán védelmi tárca vezetője.
Umjerov eredményesnek nevezte az Egyesült Államok védelmi miniszterével és az európai partnerekkel folytatott kétoldalú találkozókat is. Az ukrán miniszter ugyanakkor jelezte, a következő Ramstein formátumú találkozó helyéről és idejéről még nincs döntés.
Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter nem kertelt a tanácskozáson.
„Mi is, akárcsak önök, szuverén és virágzó Ukrajnát akarunk. De annak beismerésével kell kezdenünk, hogy az Ukrajna 2014 előtti határaihoz való visszatérés irreális cél” – jelentette ki Hegseth az Ukrajnával szövetséges államok képviselői előtt.
Az erre való törekvést „egy illuzórikus cél kergetésének” nevezte, ami véleménye szerint csak meghosszabbítja a háborút és újabb szenvedésekhez vezet.
Ezenkívül „az USA nem hiszi, hogy Ukrajna NATO-tagsága a rendezési tárgyalások reális eredménye lehet” – közölte a DW tudósítója által idézett amerikai kormánytisztviselő.
Hegseth ugyanakkor megerősítette Washington szándékát, hogy Oroszországot és Ukrajnát tárgyalóasztalhoz ültesse.
A jövőbeni béke feltételeiről szólva az Egyesült Államok védelmi minisztere elismerte, hogy minden tartós békének „megbízható biztonsági garanciákkal” kell rendelkeznie „annak biztosítására, hogy a háború nem kezdődik el újra”. Az új amerikai adminisztráció szerint a békefenntartókból álló „európai és nem európai csapatok” jelenthetnék Ukrajna biztonságának garanciáját, ezek között azonban nem lesz amerikai katona. Egy további amerikai feltétel, hogy ezek a csapatok nem léphetnek fel a NATO nevében, és nem járhatnak el az Észak-atlanti Szerződés Szervezete alapokmányának a kollektív védelemről szóló 5. cikkelye alapján.
Hegseth emellett hangsúlyozta, hogy a jövőben a segítség oroszlánrészét az európai NATO-tagországoknak kell biztosítaniuk Kijev számára. Ennek fényében a Pentagon vezetője arra figyelmeztetett, hogy Washington „többé nem fogja eltűrni a kiegyensúlyozatlan kapcsolatokat” szövetségeseivel.
„Az európai biztonság védelme feltétel nélküli kell legyen az európai NATO-tagok számára – hangsúlyozta Hegseth. – Európának biztosítania kell a halálos és nem halálos segítség túlnyomó részét Ukrajnának.”
(pszv/dw.com)



