Újabb szankciók volt oligarchákkal szemben

2025. február 19., 16:08 , 1249. szám

Volodimir Zelenszkij életbe léptette a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) határozatát, amely szankciókat vezet be Petro Porosenko volt elnökkel szemben, aki jelenleg az Európai Szolidaritás (JSZ) párt képviselője. A vonatkozó rendeletet február 13-án tették közzé az elnök honlapján – írta a DW.com.

Porosenko mellett szerepel még a rendeletben az előzetes letartóztatásban lévő Ihor Kolomojszkij, az évek óta külföldön tartózkodó Kosztjantin Zsevaho, a nemrég külföldre szökött Hennagyij Boholjubov és a hazaárulással vádolt Viktor Medvedcsuk.

Valamennyiük ellen határozatlan időre vezettek be szankciókat. Ezek 17 intézkedést tartalmaznak, köztük az állami kitüntetések megvonását, az ukrajnai vagyon zárolását, a kereskedelmi műveletek teljes leállítását és a tőke Ukrajnából való kivonásának megakadályozását.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közölte, hogy a szankciókat a fennálló, Ukrajna állambiztonságát, területi integritását és szuverenitását fenyegető veszélyekre, valamint arra való tekintettel javasolták, hogy a fent említett személyek akadályokat gördítenek a fenntartható gazdasági fejlődés elé. Az SZBU emlékeztetett, a szankcionált személyek többsége ellen jelenleg is büntetőeljárást folytatnak az ukrán hatóságok – írta a tsn.ua.

A vezetőjük, Porosenko ellen bevezetett szankciók hírére a JSZ frakciója a február 13-i plenáris ülésen blokkolta a Legfelső Tanács üléstermének emelvényét, amivel ellehetetlenítette a törvényhozás működését. A Rada pénteken sem tudta folytatni a munkát.

(ntk/dw.com)