Képviselő: Még nem nyújtották be a parlamentnek a leszerelésről szóló törvényjavaslatot

2025. március 14., 13:15

A Védelmi Minisztérium még nem nyújtotta be a Radának a hadiállapot alatti leszerelésről szóló törvényjavaslatot – jelentette az Ukrinform Olekszandr Fegyijenkóra, a Legfelső Tanács Nemzetbiztonsági, Védelmi és Hírszerzési bizottságának tagjára hivatkozva március 14-én, pénteken.

„Még nincs a vonatkozó kezdeményezés a parlamentben. A Védelmi Minisztérium azt ígérte, hogy március 18-ig regisztrálja. Várunk” – jelezte a képviselő.

Fegyijenko korábban az Ukrinformnak elmondta, hogy január 14-ig a Védelmi Minisztérium három változatát dolgozta ki a leszerelésről szóló törvényjavaslatnak. A képviselő szerint egyik sem tartalmazta közvetlenül a „leszerelés” kifejezést. A szerzők egy hosszú távú rotáció vagy kezelés lehetőségét irányozzák elő a katonák számára, amely háromtól öt hónapig tarthat.

Az Ukrinform emlékeztet, 2024. április 11-én a parlament elfogadta a mozgósítási törvényt, amelyet 283 népképviselő támogatott. Az elfogadott törvénnyel a Rada kötelezte a kormányt, hogy nyolc hónapon belül dolgozzon ki jogszabályt a leszerelésről. A Védelmi Minisztériumnak december 18-ig kellett volna elkészítenie a vonatkozó törvényjavaslatot.

Január 10-én Ivan Havriljuk, a védelmi miniszter első helyettese közölte, hogy a kormány már kidolgozta a hadiállapot alatti leszerelésről szóló törvényjavaslatot, de számos mechanizmust kell kidolgozni a törvény hatálya alá tartozó nagyszámú ember pótlására. A Védelmi Minisztérium kérte, halasszák el a törvényjavaslat benyújtási határidejét március 18-ig.

(ukrinform.ua/Kárpátalja)