A Rada törvényt fogadott el a tisztviselők fizetésének emeléséről

2025. március 19., 12:24 , 1253. szám

A Legfelső Tanács törvényt fogadott el a köztisztviselői javadalmazás egységes megközelítésének bevezetéséről a beosztások besorolása alapján. A tervek szerint a béreket a versenyszférában elfogadott javadalmazás 70–90%-ára emelnék – jelentette az RBK–Ukrajina Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselőre hivatkozva február 11-én.

A honatya szerint 259-en támogatták a kezdeményezést tartalmazó 8222. számú kormány-előterjesztést.

Zseleznyak jelezte, hogy a második olvasatban való tárgyalás során megszavazták az Ukrajna Állami Számvevőszékében dolgozók fizetésének emelésére vonatkozó módosító indítványt. Ugyanakkor nem támogatták a béremelést az Igazságügyi Minisztériumban, a pénzügyi, a digitális átalakítási és a gazdasági tárcáknál. Nem kapta meg a szükséges támogatást az az indítvány sem, amely a parlament apparátusában dolgozók fizetését emelte volna (a szolgálati idő után járó pótlék meghaladhatta volna az alapbér 30%-át) – írta a honatya Telegram-csatornáján.

A miniszteri kabinet a törvénytervezetben javaslatot tett a közalkalmazotti bérek versenyképességének növelésére. Ennek értelmében a versenyszférában a hasonló összetettségű és hasonló felelősséggel járó munkakörökben elfogadott illetmények 70‒90 százalékát tervezik elérni öt éven belül.

„Ezt a munkakörök osztályozásának bevezetésével, a közalkalmazotti minimálbér meghatározására vonatkozó számítási érték módosításával, legalább a törvényileg megállapított minimálbér szintjén történő rögzítésével javasoljuk elérni” – áll a törvény indoklásában.

Egy olyan mechanizmust is bevezetnek, amely a közszolgálati állások körének ellenőrzésére szolgál, elkerülendő, hogy számuk növekedése további terhet rójon az állami költségvetésre. Ezt a mechanizmust többek közt a Nemzeti Közszolgálati Ügynökség révén szándékoznak érvényesíteni, amely figyelemmel kísérné a bérek és a köztisztviselők számának alakulását.

Ezenkívül egyértelműen meghatároznák a közalkalmazotti illetményalapot és a bér kiegészítő részét, korlátoznák a prémiumokat és pótlékokat, illetve biztosítanák a megfelelő ügyintézés európai normáinak való megfelelést A közigazgatás alapelvei című SIGMA-dokumentumban megfogalmazottak szerint.

(szcs/rbc.ua)