Vasárnapi üzenet: 2025. március 23.
Kedves Testvéreim Krisztusban!
A ceruza története
A fiú nézte, ahogy a nagymamája levelet ír. Egyszer csak megkérdezte:
– Egy olyan történetet írsz, ami megtörtént velünk? Netán ez a történet rólam szól?
A nagymama abbahagyta az írást és elmosolyodott. Így felelt az unokájának:
– Valóban rólad írok. De a szavaknál is fontosabb a ceruza, amit használok. Szeretném, ha a tiéd lenne, amikor nagy leszel. – A fiú kíváncsian ránézett a ceruzára, de nem látott rajta semmi különöst.
– De hát ugyanolyan, mint a többi, amit eddig láttam!
– Minden attól függ, hogyan nézed a dolgokat. Van öt olyan erénye, amit ha sikerül megőrizned magadban, mindig békében leszel a világgal. Az első erény: nagy dolgokat vihetsz véghez, de soha ne feledd, hogy van egy kéz, amely vezeti a lépteidet. Ezt a kezet mi Istennek hívjuk, és mindig az Ő akarata felé fog téged vezetni. A második erény: néha egy kicsit abba kell hagynom az írást, hogy kihegyezzem a ceruzát. A ceruzának ez szenvedést okoz, de a végén hegyesebb lesz. Van olyan fájdalom, amit el kell tudnod viselni, mert jobb ember leszel tőle. A harmadik erény: a ceruza mindig hagyja, hogy kiradírozzuk azt, amit elrontott. Megérti, hogy ha kijavítunk valamit, amit rosszul csináltunk, az nem szükségszerűen rossz – épp ellenkezőleg: fontos, mert az igazság útján tart minket. Negyedik erény: a ceruzában nem a fája vagy a külső formája a lényeg, hanem a grafit, ami benne van. Ezért mindig törődj azzal, ami a bensődben történik. Végül a ceruza ötödik erénye: mindig nyomot hagy maga után. Tudd meg, hogy az életben te is ugyanígy nyomot hagysz a tetteid után, és ennek tudatában cselekedj.
Ahogy Böjte Csaba atya írja: „A titok, a csoda benned van! A nagyböjt szent idejében még inkább, mint máskor. Felszínes csapongások, üres lötyögések helyett magadba kell mélyedned, hogy felfedezd a lelkedben rejlő értékeket. Merülj alá a csendben! Csodálatos érzés ott bent meghallani a verset, meglátni a festményt, a képletet, a megoldást, és szépen vázlatokat készítve, lassan világra szülni azt. Egy gondolat, mely nemcsak neked fontos, ott lent, belsődben kezd körvonalazódni, még csak dereng, de te érzed, hogy belőled kikívánkozik. S mint a bányász a mély üregben, sötétben egyedül, dolgozol, megfogod, megfogalmazod, felszínre hozod, hogy megajándékozd vele a világot. Csodálatos érzés szülőanyja lenni egy igazi értéknek, egy szellemi kincsnek, melyben az emberek meghallgatott imáikra adott választ találnak.”
Mivel Isten a szeretet, amikor megváltoztat valamit, akkor a szeretet új ajándékait készíti el számunkra. Soha nem öntörvényűen válogatja az eseményeket és a dolgokat. Szeretné mélyebb szeretetbe és megajándékozottságba vezetni utunkat. A szeretet soha nem tesz rosszat annak, akit szeret. Soha! Ha Isten szeretetébe van elrejtve az életünk, akkor minden Isten szeretetében történik. Akkor is, ha nem értjük. Akkor is, ha nem vagyunk képesek elfogadni. Igent kell mondanunk a változásra, a váratlanra, hogy megnyílhassunk az élet új útjai iránt. Ez az Istennel való egyesülésben lévő boldog lélek színeváltozása. Dolgozzunk azon, hogy átformálódjunk s tisztábbak, nemesebbek, lelkiebbek legyünk, mellyel a világ s a gyöngeség fölé emelkedünk; mellyel fölszabadul szívünk, hogy ne tapadjon a földhöz s a földies dolgokhoz. Így kell imádkozni: lélekben fölemelkedni, dicsérni, áldani s kérni, követni az Urat. Mint a sas napfénnyel, úgy töltekezzünk isteni gondolatokkal és lelkesüléssel. Mert kovász, só, fény vagyunk, akiket Isten ebbe a világba helyezett. Nem dugjuk a fejünket a homokba, teljesen benne élünk a világban, látjuk minden szenvedését, de van egy titkunk, kincsünk, örömhírünk a világ számára. Számunkra fontos, mert Isten alkotása, és szebbé, boldogabbá akarjuk tenni. De azt is tudjuk, hogy jelen van benne az Isten országa. Ha hiszünk Isten országának békéjében és örömében, akkor szeretni fogjuk a valóságot, és két lábbal a földön állunk. Mi ennek a kincsnek birtokosaiként vagyunk jelen, ebben találjuk meg biztonságunkat és reményünket. Ennek örömében éljük a mindennapjainkat, keressük, fedezzük fel magunkban és másokban is az igaz értékeket, és építünk egy szebb, boldogabb jövőt, Isten országát itt, a földön jóságunkkal, szeretetünkkel. Ámen.
Thurzó Péter
római katolikus pap