Élménydús családi sportnapot szervezett a KMNE
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) rendkívül aktív közösségépítő szerepet tölt be vidékünkön. Szinte nem telik el úgy hét, hogy ne rukkolnának elő valamilyen programmal. Legutóbbi rendezvényük a népszerű sportnap volt, melyet immár tizenkettedik alkalommal szerveztek meg tagcsaládjaik számára.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola sportcentrumában szervezett programon közel nyolcvanan gyűltek össze, akiket Tarpai József köszöntött. A KMNE elnöke kiemelte a szervezet sokszínű programjainak jelentőségét, hangsúlyozva az itt megtapasztalt közösséget összekovácsoló erőt. „Fontos, hogy a lelket feltöltő alkalmak mellett sportoljunk is, és megmutassuk a gyerekeknek, milyen játékok vannak, hátha kedvet kapnak ahhoz, hogy foglalkozzanak a különböző sportokkal” – emelte ki Tarpai József, hozzátéve, hogy ez a rendezvény lehetőséget ad az ismerkedésre, és akár barátságok is kialakulhatnak a tagcsaládok között.
„Tavasszal mindig egyik érdekes programunk a sportnap. Ezt mindig várják a családok. Ilyenkor itt, a Rákóczi-főiskola tornatermében szoktunk összejönni, hiszen itt nagyon tágas a hely, jó itt együtt játszani és futkározni. Látom, hogy nagyon élvezik a gyerekek és a felnőttek is ezeket a játékokat. Sportolunk is, együtt is vagyunk, futkározunk, s úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó nap lesz” – osztotta meg gondolatait tudósítónkkal Szilágyiné Tóth Gabriella, a KMNE alelnöke.
A program Spenik Okszána testnevelő tanárnő irányításával bemelegítéssel kezdődött, majd különféle ügyességi játékokkal folytatódott. A jelen lévő tagcsaládok hét csapatba szerveződtek, és többek között célba dobásban, stafétafutásban, hulahoppkarikázásban, valamint labdavezetésben is összemérték erejüket. A feladatok teljesítése közben a lelkes szurkolók hangosan biztatták a játékosokat.
A szervezők a vetélkedők résztvevőit értékes ajándékokkal jutalmazták – minden család egy-egy nagycsaládos logóval díszített vászontáskával térhetett haza, melyben egy kosárlabda és finomságok is helyet kaptak –, majd a program végén közös ebéden vettek részt, melyen a Kiscsikó menza híres hamburgerét kóstolhatták meg.
A KMNE családi sportnapja ezúttal is maradandó élményekkel gazdagította a résztvevőket, akik elmondásuk szerint nagyon jól érezték magukat, örülnek, hogy ismét találkozhattak, és minőségi időt tölthettek együtt.
lexi