A parlament elfogadta a munkahelyi zaklatás ellenőrzéséről szóló törvényt
A Legfelső Tanács elfogadta második olvasatban a 11 044. számú törvényjavaslatot az alkalmazottak munkahelyi zaklatásával (mobbing) kapcsolatos ellenőrzések lefolytatásáról a hadiállapot idején – jelentette a dengi.ua a parlament sajtószolgálatára hivatkozva április 16-án.
A tájékoztatás szerint a törvény célja helyreállítani a munkahelyi kollektívákban a pszichológiai, gazdasági és egyéb nyomásgyakorlás elleni küzdelem hatékony mechanizmusát, amelynek működését a háború kitörése után függesztették fel. A jogszabály elfogadása lehetővé teszi a mobbing megelőzésére és a munkavállalók méltóságának védelmére vonatkozó törvényi rendelkezések gyakorlati alkalmazását a hadiállapot alatt is – mutatott rá a parlament.
A törvény kimondja, hogy az Ukrán Állami Munkaügyi Szolgálat a dolgozó vagy a szakszervezet kezdeményezésére nem tervezett állami felügyeleti (ellenőrzési) intézkedéseket foganatosíthat, többek között a nem szabályszerű munkaügyi kapcsolatok, a mobbing feltárásával és a munkaszerződések megszüntetésének jogszerűségével kapcsolatban.
Mint ismeretes, 2022. december 2-án a Legfelső Tanács elfogadta az 5749. számú törvényjavaslatot, amely közigazgatási felelősségre vonást ír elő munkahelyi mobbing – zaklatás és megalázás – esetén. A dokumentum a következő büntetés kiszabását teszi lehetővé mobbing elkövetéséért: 1700–2550 hrivnya bírság vagy 20–40 óra közmunka; egy éven belül ismételten vagy személyek csoportja által elkövetett mobbingért: 3400–5100 hr bírság vagy 40–60 óra közmunka.
(zzz/dengi.ua)