Az idei bírósági illetékekről
„Mekkora illetéket kell fizetni idén a bíróságon?”
– Bizonyos típusú keresetlevelek beadása, illetve a bírósági dokumentumok, másolatok kiadása esetében az illetéket fix összegben állapítják meg, amelyet a munkaképes személyek törvényben megállapított létminimumának annak a naptári évnek a január első napján érvényes összegéből számítanak ki, melyben a szóban forgó keresetlevelet a bírósághoz benyújtják, illetve amelyben a dokumentumok kiadását kérik. Az Ukrajna 2025. évi állami költségvetéséről szóló törvény értelmében idén nem változott a munkaképes személyek létminimuma, így 2025 végéig 3028 hrivnyát tesz ki. Következésképpen a létminimumból számított illetékek sem változtak.
Azonban a vagyoni jellegű keresetek többsége esetében az illeték a kereset értékétől függ. A kereset értéke a felperes vagyoni követelésének pénzbeli kifejezése.
Leggyakrabban az általános bíróságokhoz fordulnak a polgárok, ezért vegyük sorra, mekkora bírósági illetékekre számíthatnak a pereskedés során.
1. Vagyoni jellegű keresetlevél esetén fizetendő illeték:
- jogi személy által benyújtva – a kereset értékének 1,5%-a (legalább a munkaképes személyek létminimumának összege: 3028 hrivnya, legfeljebb a munkaképes személyek létminimumának 350-szerese: 1 059 800 hr);
- magánszemély vagy egyéni vállalkozó által benyújtva – a kereset értékének 1%-a (legalább a munkaképes személyek létminimumának 0,4 része: 1211,20 hr, legfeljebb a munkaképes személyek létminimumának ötszöröse: 15 140 hr).
2. Nem vagyoni jellegű keresetlevél esetén:
- jogi személy vagy egyéni vállalkozó által benyújtva – a munkaképes személy létminimumának összege: 3 028 hr;
- magánszemély által benyújtva – a munkaképes személy létminimumának 0,4 része: 1211,20 hr.
3. Egyéb keresetlevelek:
- házasság felbontása – a munkaképes személy létminimumának 0,4 része: 1 211,20 hr;
- vagyonmegosztás házasság felbontásakor – a kereset értékének 1%-a, de legalább a munkaképes személy létminimumának 0,4 része: 1 211,20 hr és legfeljebb a munkaképes személy létminimumának háromszorosa: 9084 hr.
4. Kérelem külön eljárásban tárgyalt ügyben; kérelem bizonyíték vagy kereset biztosításáról; kérelem a kérelmező távollétében hozott határozat felülvizsgálatáról; kérelem a választott bíróság (nemzetközi kereskedelmi választott bíróság) határozatának megsemmisítése iránt; kérelem végrehajtási okirat kiadásáról a választott bíróság (nemzetközi kereskedelmi választott bíróság) határozatának végrehajtására; kérelem végrehajtási okirat kiadásáról külföldi bíróság határozata alapján; kérelem a benyújtott bírósági határozat magyarázata iránt; kérelem bizonyítékok beszerzésében való segítség nyújtásáról a választott bíróságnak (nemzetközi kereskedelmi választott bíróságnak):
- jogi személy vagy egyéni vállalkozó által benyújtva – a munkaképes személy létminimumának 0,5 része: 1 514 hr;
- magánszemély által benyújtva – a munkaképes személy létminimumának 0,2 része: 605,6 hr.
4.1 Bírósági végzés kiadása iránti kérelem – a munkaképes személy létminimumának 0,1 része: 302,8 hr.
4.2 Bírósági végzés megsemmisítése iránti kérelem – a munkaképes személy létminimumának 0,05 része: 151,4 hr.
4.3 A magánszemély Ukrajna elhagyásához való joga ideiglenes korlátozásának megszüntetése iránti kérelem – a munkaképes személy létminimumának 0,2 része: 605,6 hr.
5. Keresetlevél magánszemély becsületének és méltóságának, magánszemély vagy jogi személy üzleti hírnevének védelme ügyében, ezen belül:
- nem vagyoni jellegű keresetlevél – a munkaképes személy létminimumának 0,4 része: 1211,2 hr;
- nem vagyoni (erkölcsi) kár megtérítése iránti keresetlevél – a kereset értékének 1,5%-a, de legalább a munkaképes személy létminimumának megfelelő összeg: 3 028 hr.
6. Fellebbezés bírósági határozat ellen; bírósági határozat elleni fellebbezéshez való csatlakozás iránti kérelem; bírósági végzés elleni fellebbezés; bírósági határozat felülvizsgálata iránti kérelem az újonnan felmerült körülmények alapján – a keresetlevél, egyéb kérelem és panasz benyújtásakor fizetett illeték 150%-a.
7. Semmisségi panasz bírósági határozat ellen; kérelem a bírósági határozat elleni semmisségi panaszhoz való csatlakozásról – a keresetlevél, egyéb kérelem és panasz benyújtásakor fizetett illeték 200%-a.
8. Bírósági jóváhagyás elleni fellebbezés és semmisségi panasz; kérelem a bírósági jóváhagyás elleni fellebbezéshez és semmisségi panaszhoz való csatlakozásról:
- jogi személy vagy egyéni vállalkozó által benyújtva – a munkaképes személy létminimumának megfelelő összeg: 3028 hr;
- magánszemély által benyújtva – a munkaképes személy létminimumának 0,2 része: 605,6 hr.
A gazdasági és közigazgatási (adminisztratív) bíróságokon más illetékrendszerrel kell számolniuk a magán- és jogi személyeknek. A témával kapcsolatban lásd részletesebben A bírósági illetékről szóló törvény (Закон України «Про судовий збір») 4. cikkelyét! A bírósági illeték megfizetése terén igénybe vehető kedvezményeket ugyanezen jogszabály 5. cikkelye részletezi. Azokat a beadványokat, amelyek után nem kell bírósági illetéket fizetni, a 3. cikkely 2. pontja sorolja fel.
hk