A szinte teljesen tengerrel borított Zélandia
Kontinens, kontinenstöredék vagy mikrokontinens?
Atlantisz, Lemúria, Mú – legendás elsüllyedt szárazföldek. Ami Atlantiszt illeti, helyezték már a Földközi-tengerbe, az Atlanti-óceánba is, és van alapja a róla szóló hagyománynak. Az indiai-óceáni Lemúria és a Csendes-óceán délkeleti részére elképzelt Mú viszont a földtani vizsgálatok alapján sohasem létezett. Ám mint az újabb geológiai kutatások kiderítették, a legnagyobb óceán délnyugati részén mégiscsak van egy döntően vízzel borított, elsüllyedt kontinens: Zélandia.
Ausztráliától egy 25 kilométer széles, 3600 m mély mélytengeri árok választja el a tőle keletre elterülő, újonnan felfedezett, hosszúkás alakú földtömeget, mely Új-Kaledónia szigetétől (déli szélesség 19. foka) az Új-Zélandhoz tartozó szubantarktikus szigetekig (déli szélesség 56. foka) húzódik. Földtani besorolása, határainak a pontos megállapítása, területének nagysága és (ezzel összefüggésben) vízzel való elborítottságának mértéke nem egyértelmű. Nevezik kontinensnek, kontinenstöredéknek, mikrokontinensnek, és tény, hogy Ausztráliáról hasadt le, mintegy 60–85 millió évvel ezelőtt, miután – még Ausztrália részeként – kb. 85–130 millió éve szakadt el Antarktikától. Területe a különböző források szerint 3,5 millió négyzetkilométer, tehát csaknem megegyezik Ausztrália területének a felével, vagy 4,9–5 millió négyzetkilométer, így azonos Ausztrália területének mintegy kétharmadával. Ám 93, 94 vagy 95 százalékát az óceán hullámai takarják, csak Új-Zéland kettős szigete, Új-Kaledónia, valamint néhány kicsiny sziget, illetve szirt emelkedik a tengerszint fölé. De miért nevezhető kontinensnek, ha döntő részét víz borítja? A kontinens definíciójához tartozik, hogy szilícium-dioxidban gazdag magmás, metamorf (átalakuláson átesett) és üledékes kőzetek széles skáláját tartalmazza, kőzetkérge jóval vastagabb a környező óceáni kéregénél, az óceán fenekéhez képest nagy a magassága, s pontosan meghatározott határai vannak egy kellően nagy terület körül. Az utóbbi kitételek közül viszont – kellően nagy, illetve pontosan meghatározott – vannak bizonytalanságok. De visszatérve Zélandiához: a kontinensekre jellemző kőzetekből áll, kontinentális kérgének vastagsága 10 és 30 km közt ingadozik, szemben az óceáni kéreg 6-7 km-es átlagvastagságával, és nagy magasságban emelkedik ki a környezetéből, csak ebben az esetben nem a Csendes-óceánból, hanem az óceán fenekéből. Vagyis kontinens, csak éppen szinte az egészét tenger borítja.
Természetesen nem volt mindig elsüllyedve, a kutatófúrások kőzetekbe zárt növényi részeket is a felszínre hoztak, ami ékesen bizonyítja, hogy a földtörténeti múltban szárazföldként emelkedett a habok fölé. Az új-zélandi Curio-öbölben még a Gondwana-földtől való elszakadás előtti, mezozoikumi, konkrétan jura időszaki fosszilizálódott (megkövesedett) fatörzsekre bukkantak, melyek hasonlók a mai új-zélandi kaurifenyőkhöz és a Norfolk-szigeti fenyőhöz. Vulkáni iszapárak borították be ezeket a földtörténeti múltban, majd a növényi szövetek helyét szilícium-dioxid töltötte ki, így kövesedtek meg a fatörzsek. S bár korábban úgy vélték, hogy Zálandiában nem éltek őshonos emlősfajok, az Új-Zéland Otago régiójában feltárt miocén kori (24–5 millió évvel ezelőtti) emlősállkapocs jelzi, hogy mégis éltek. Ami pedig Zélandia geológiáját illeti… Mind Új-Kaledónia, mind Új-Zéland hegyes-völgyes sziget, Új-Zéland északi szigetén jelentősebb síkvidékek is találhatók, de vulkánok is emelkednek, míg a déli sziget hosszában húzódik végig a Déli-Alpok magas csúcsokban és gerincekben bővelkedő hegyvonulata. Zélandia tengerrel borított területein pedig medencék, fenékhegyek és hátságok találhatók. Az utóbbiak közül a legjelentősebbek a Lord Howe-hát, a Challanger-plató, a Campbell-plató, a Norfolk-hátság és a Chatem-hát. Kisebb kiterjedésű a Louisiade-plató, a Mellish-hát, a Kenn-plató, a Chesterfield-plató és a Dampier-hátság. A Gilbert-fenékhegy is Zélandiához tartozik, míg a Bollons-fenékhegy hovatartozása vitatott. Alapvetően pedig két, közel párhuzamosan futó gerincből áll, melyek között egy inaktív hasadékvölgy húzódik. Északi része a Csendes-óceáni, míg a déli része az Ausztrál–Indiai-lemezen fekszik. Mintegy 25 millió éve a két tábla csúszni kezdett egymáshoz képest, a lemezhatárok mentén növekvő feszültség hatására pedig kiemelkedtek a Déli-Alpok. A Csendes-óceáni lemez emellett alábukó mozgást is végez az Ausztrál–Indiai-lemezhez képest, s az alábukás (szubdukció) tűzhányók születéséhez vezetett Új-Zéland északi szigetén. Amúgy a Gondwana-föld szétdarabolódása előtt, alatt és után is vulkáni tevékenység zajlott Zélandián, az egykori tűzhányók anyagának az összetétele azonos az ősi ausztráliai és antarktiszi vulkáni területek vulkanikus anyagának az összetételével. A miocén során különben a Zélandia északi részén lévő Lord Howe-hát áthaladhatott egy ősi forró ponton, s így alakult ki a Lord Howe-fenékhegylánc. Új-Zéland északi szigetén pedig a jelenkorban is vulkáni aktivitás zajlik.
Zélandia további kutatása még sok új adattal gazdagítja a hetedik kontinensről való ismereteinket.
Lajos Mihály
