Állatkínzás Péterfalván – meglett az elkövető
Egy megdöbbentő állatkínzás esete borzolta fel a kedélyeket Péterfalván a napokban. A kegyetlenség hatására a helyi lakosok lépéseket sürgetnek. Az ügyről nyilatkozott lapunknak a beregszászi Bundás – Második Esély állatmenhely tiszaújlaki tagja, Bojárszka Erika.
„Tiszaújlakon élek, de a beregszászi állatmentő csapat tagjaként sokszor keresnek meg más településekről is – kezdte beszámolóját Erika. – Tegnap Péterfalváról ismerősök kerestek meg, hogy azonnali segítségre lenne szükség: egy megrázó állatkínzás történt náluk.”
A beszámoló szerint az érintett helyszín a Tiszához vezető híd környéke volt. Gyerekek és felnőttek is szemtanúi voltak annak, ahogyan egy tetem lógott le a hídról, először nem lehetett pontosan látni, mi az – állat vagy ember. „Közelebb mentek, és akkor derült ki, hogy egy nagytestű kutya volt. Felakasztották, levágták a végtagjait, a farkát, kiszúrták mindkét szemét, megcsonkították. Borzalmas állapotban találtak rá. Úgy éreztük, ezt már nem lehet szó nélkül hagyni. Azt szeretnénk, hogy legyen következménye. Mert ha ma egy kutyával történik ez, holnap talán már emberrel. Nem mintha egy állat élete kevesebbet érne – tette hozzá határozottan. – Ma délután felkeressük a községházát az ügyben, és hivatalos feljelentést is szeretnénk tenni.”
Az állatvédők szerint elképzelhetetlen, hogy egy faluban senki ne látott volna semmit. Bíznak benne, hogy a biztonsági kamerák rögzítették a történteket, és ezek segítségével azonosítani lehet az elkövetőt. Erika leszögezte: „A legfontosabb, hogy minél több ember értesüljön erről a borzalomról. A nyilvánosság ereje talán rákényszeríti a hatóságokat, hogy komolyan vegyék az ügyet.”
A nap végén kapta szerkesztőségünk a hírt, hogy a civil összefogás és a rendvédelmi szervek közös fellépése sikeres volt. A rendőrség a szemtanúk segítségével azonosította a tetthelyet, majd az elkövető péterfalvai lakost is, aki bevallotta tettét – saját kutyáját kínozta meg, s így végzett vele. A vétkes ellen büntetőeljárás indult.
Az állatvédő civilek köszönetüket fejezték ki az operatívan és hatékonyan fellépő hatóságoknak, minden szemtanúnak, s remélik, a jövőben ehhez hasonló drasztikus tettekre nem kerül sor.
LI