Orvoskonferencia Révkomáromban

2025. június 25., 11:18

A Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság (SZMET) és a Magyar Egészségügyi Társaság (MET) közös szervezésében június 14-én Révkomáromban került megrendezésre a XVII. Arányi Lajos Napok nevet viselő nemzetközi orvoskonferencia, amelyre a Kárpát-medence minden részéből érkeztek vendégek. Szűkebb pátriánkból a Kárpátaljai Magyar Egészségügyi Dolgozók Társaságának (KMEDT) nyolc tagja vehetett részt az eseményen.

A konferencia főszervezője, dr. Hollósy Tamás, a SZMET elnöke a résztvevők köszöntése alkalmával hangsúlyozta, hogy az évente megrendezendő orvosi konferencia a szakmai újdonságokon kívül az idén két nevezetes jubileumnak is adózik, hiszen Semmelweis Ignác halálának 160. évfordulója mellett az idén méltatjuk Jókai Mór születésének 200. évfordulóját is. Mivel a magyar történelem mindkét ismert alakja kötődik Révkomáromhoz – Jókai a város szülöttje, az anyák megmentőjeként ismert Semmelweisnek pedig Felvidéken először itt állítottak szobrot –, így adott volt, hogy a konferencia keretében e két évfordulóról is megemlékezzenek a szervezők.

A Semmelweis Ignác Egészségközpont előadótermében sorra került eseményen köszöntötte a több mint száz résztvevőt Keszegh Béla, Révkomárom polgármestere és prof. dr. Galuska László, a MET elnöke is. A szakmai előadások sorában – A kolerától a vérátöntésig címmel – orvostörténeti érdekességek hangzottak el Jókai Mór regényeiből, szó volt a testi-lelki egészségről, a csontritkulás talaján kialakult gerinctörések ellátásáról, az anyatejjel történő szoptatás jelentőségéről, a felvidéki egészségügyi dolgozók képzésének bemutatásáról és a szakemberek hiányának okairól.

A vendéglátóknak köszönhetően a szakmai előadások mellett a résztvevők ellátogattak a Révkomáromhoz közeli Martosra, ahol a Feszty Árpád Kúria megtekintése során részesültek felejthetetlen élményekben.

Jakab Lajos,
a KMEDT tagja