Útravaló tanévzáróra

Kristóf tizenhat éves, okos fiú. Mátészalkán jár szakképzőbe, szünnapokon itt van a nagynénjénél. Beszélgettünk, az életnek én a végén vagyok, ő az elején – szeretett volna valami bölcs útravalót hallani vagy kapni, de én csak hümmögtem. Az ő korában én már az ungvári börtönben vártam az ítéletet. Itt aztán beugrott a segítség. Négy évet sóztak a nyakamba, és a börtönben kaptam egy levelet, amit édesanyám a sajátjához csatolva küldött el (havonta egy levelet engedélyeztek).

A levelet a magyartanárnőm írta, Koflanovicsné Mária néni. Így kezdődik: „Kedves Sándor fiam, ha sokáig maradsz távol, mi már nem találkozunk.” Tudta, hogy négy évre ítéltek, másfél év múlva jöttem haza. Ő akkorra már elment.

A levél hosszúra sikerült. Most itt azt írom le, amit el akart mondani, s ez azért érdekes, mert a kapott leveleket cenzúrázták, és ha az akkori ideológiának nem megfelelő tartalmuk volt, nem kézbesítették.

Meg akarta írni, hogy a Szovjetunió nem fog örökké létezni. Tudomásomra akarta hozni, hogy istenhit nélkül nem lesz teljes az életem. A fő irányvonal, a tanulás – beleértve a nyelvtanulást – és a munka fontosságára hívta fel még a figyelmemet.

Az Isten-kérdést egyszerűen oldotta meg, kommentár nélkül idézett a Nagy Könyvből: „Én vagyok a világ világossága, az út, az igazság és az élet!” Krisztus mondása – nevének említése nélkül – beleolvadt a levélbe.  A Szovjetunió ideiglenességét kissé bonyolultabb volt leírni, a nyelvtanulás kapcsán írta, hogy majd később, ha már értem az angol és a német nyelvet, rendeljek folyóiratokat Londonból, Berlinből, Bécsből. Ez elképzelhetetlen lett volna a Szovjetunióban; gondolta, ha rögtön nem is, később megértem a célzást.

Ami a munkát illeti, itt már hosszabban időzött. Heinrich Seidel mondását idézte, először németül, majd lefordította magyarra: „A munka varázsige. A munka a szerencse lelke. A munka a béke kincse. Csak a munka tud megmenteni. Csak a munka töri szét a láncokat. A munka teszi szabaddá a népeket.”            

Összegezve a mondandókat:

1) Isten nélkül nehéz élni, a hit viszont olyan, mint a hegedülés: van, aki könnyedén hegedül, van, aki keservesen tanul meg. Isteni ajándék a jó hallás és a hit is, a templom viszont mindenki előtt mindig nyitva van. Ha ott el tudod mondani, mi mindenért vagy hálás, már jó úton jársz.

2) A politika olyan, mint az óra: ránézve vagy benne élve mozdulatlannak tűnik, közben állandó mozgásban van.

3) Ami a nyelvtanulást illeti, az anyanyelven kívül egy másik nép nyelvének ismerete szélesíti az ember látókörét, belelát a másik nép lelkébe. A korcs angol vagy amerikai angol arra jó, hogy meg tudjuk kérdezni, merre van az arra, de nem enged betekintést az angolok lelkébe.

4) Ami a tanulást és a munkát illeti, így, felváltva a kilencedik tízest, elmondhatom: munkát ritkán, tanulást pedig soha nem láttam kárba veszni. Azt tanúsíthatom, hogy egy szakma ismerete olyan magabiztosságot tud adni, ami egész életében elkíséri az embert. Nekem a méhészet nagyon sokat segített, igaz, ez egy bonyolult, nehéz, de szép szakma.

5) Végül egy üzleti titkot szeretnék megosztani Kristóffal, meg arra is gondoltam, majd az unokáim is olvassák ezt az írást… Ezt a titkot nagyon kevesen tudják, sőt az életben a sikertelen emberek terjesztik az ellenkezőjét, mondván szemesnek áll a világ – hát nem, a szemessel, illetve a szemtelennel senki nem akar üzletet kötni, vállalkozni, barátkozni. Én teljesen üzleti alapon állítom: tisztességesnek, becsületesnek lenni kifizetődő dolog. Teljesen mindegy, hogy az élet milyen területét vesszük, a becsületes ember körül kialakul a bizalmi légkör, és az anyagi haszon innen már csak egy lépés. A bizalmat nehéz megszerezni, ez egy törékeny portéka, ezért érdemes vigyázni rá.

Mária néni levele így fejeződik be: „Kedves Sándor fiam! Mindenben, mindenkor csak az igazat és a szépet keresd! Élj boldogan! Isten veled!”

Milován Sándor