Bizonyítványosztó a Kossuth-líceumban
Ünnepélyes keretek között vették át bizonyítványukat június 24-én a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum végzősei, melynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriuma biztosított helyszínt. Az ünnepség a hagyományokhoz híven a diákok bevonulásával vette kezdetét.
Az ünnepi esemény a magyar és ukrán himnusz közös eléneklésével kezdődött. Majd Zseltvay-Vezsdel Emese, a Kossuth-líceum igazgatója köszöntötte az esemény résztvevőit. Az igazgató beszédében a végzősökhöz szólva kérte, vigyék jó hírét az intézménynek, ahol érettségi bizonyítványt, tudást és számos tapasztalatot szereztek.
Ezt követően Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője mondott beszédet. A diplomata szavait követően Balogh Ilona, a végzősök egykori alsós tanítónője szólt az immár nagybetűs életbe lépő fiatalokhoz: „Valószínűleg sokan most is azon gondolkodtok, készen álltok-e mindarra, ami előttetek áll. A válasz: igen, mert a szemetekben reményt látok – egy új, ragyogó világot, amelyben mindannyiótoknak helye van. Merészen kövessétek a szíveteket és a megérzéseiteket, hiszen azok már tudják, kik szeretnétek igazán lenni. Legyetek egészségesek, boldogok, önmagatok, és merjetek nagyot álmodni – majd meg is valósítani azt.”
Ezt követően 11 év tanulás és munka kézzelfogható eredményét, az érettségi bizonyítványukat vehették át a kossuthosok Zseltvay-Vezsdel Emese igazgatótól és Nagy Irén igazgatóhelyettestől. A végzősök sorban léptek a színpadra, hogy átvegyék megérdemelt érettségi bizonyítványukat.
A műsor további részében Mónus Petra 11. osztályos tanuló verssel kedveskedett édesanyjának, Seres Tímea és lánya, Seres Leila, valamint Klárikova Ildikó és lánya, Klárikova Zsófia énekkel ajándékozták meg a közönséget. Majd a szülők nevében Gyurkó Katalin mondott köszönetet a tantestületnek és az iskola vezetőségének az évek során nyújtott támogatásért.
Az elmúlt 11 év emlékeit képekben is felidézték, majd az ünnepség egyik fénypontjaként a hagyományos keringő következett. Az esemény zárásaként a végzősök és tanáraik közös fényképezésen vettek részt, a 11. osztályos tanulók pedig búcsúdallal köszöntek el tőlük.
Az ünnepi program méltó lezárása volt a diákéveknek – megható pillanatokkal, közösségi élményekkel és őszinte köszönetnyilvánításokkal.
LI