ET: Nem volt egység az Ukrajnát érintő kérdésekben

2025. július 2., 08:25 , 1268. szám

Az Európai Tanács (ET) június 26-i brüsszeli ülésén az európai uniós tagországok többsége megerősítette, hogy támogatja az átfogó, igazságos és tartós béke megteremtését Ukrajnában és az ország csatlakozását az EU-hoz – jelentette a DW. Mivel azonban az ülés zárónyilatkozatának Ukrajnát érintő részét Magyarország megvétózta, a dokumentumnak ezeket a pontjait a többi 26 tagország állam- és kormányfője csak „saját hatáskörben” fogadta el.

Az ülésen felszólalt videókapcsolat segítségével Volodimir Zelenszkij elnök, aki többek között arra kérte a tagországokat a Jevropejszka Pravda szerint, hogy nyissák meg az uniós csatlakozási tárgyalások első klaszterét, miután Kijev minden feltételt teljesített ehhez. Az államfő hangsúlyozta, hogy az Ukrajnával folytatandó csatlakozási tárgyalások megkezdésének elmaradásával kialakuló helyzet aláássa az Európai Unióba és a kötelezettségvállalásai teljesítésére való készségébe vetett bizalmat.

Az ukrán elnök beszéde ellenére az ET nem hozta meg a Kijev által várt döntést. Huszonhat uniós vezető támogatta az első tárgyalási klaszter megnyitását, de Magyarország vétója blokkolta a tárgyalások hivatalos megkezdését.

Nem tudta elfogadni az ET az újabb, immár 18. Oroszországgal szembeni szankciós csomagot sem. Miután tárgyalásai az uniós vezetőkkel sikertelenül végződtek, Robert Fico szlovák miniszterelnök előre jelezte, hogy megvétózza a csomag elfogadását, így a kérdést levették napirendről. E téren végül a tagállamok csak abban állapodtak meg a hirado.hu szerint, hogy üdvözlik az eddigi szankciós csomagokat, és felszólították a tagállamok szakminisztereiből álló Európai Unió Tanácsát, hogy dolgozzanak a következő szankciókon.

A huszonhat európai uniós tagország állam-, illetve kormányfője által elfogadott zárónyilatkozat szerint, amelyet az MTI idéz, az Európai Bizottságnak fel kellene gyorsítania Ukrajna uniós csatlakozási folyamatát. A tagállami vezetők megerősítették Ukrajna azon jogát, hogy „saját sorsát szabadon válassza meg” az ENSZ Alapokmánya és a nemzetközi jog alapján. Az Európai Unió továbbra is szilárdan támogatja Ukrajna EU-csatlakozási törekvéseit. Elismerését fejezi ki Ukrajna gyors reformlépéseiért a rendkívül nehéz körülmények között, és üdvözli az elért jelentős haladást – olvasható egyebek mellett a dokumentumban.

A zárónyilatkozat megerősítette a tagállamok elkötelezettségét az igazságos és tartós béke mellett, az ENSZ Alapokmánya és a nemzetközi jog alapján. A Tanács üdvözölt minden olyan kezdeményezést – köztük az amerikai kormányzatét is –, amelyek a háború diplomáciai lezárását célozzák.

Az európai vezetők határozottan elítélték Oroszország folyamatos támadásait a civilek és az infrastruktúra ellen, s azonnali, feltétel nélküli tűzszünetet sürgettek. Felszólították Moszkvát a békét szorgalmazó valódi politikai akarat felmutatására is, és jelezték: az EU kész újabb, főként az energiaszektort célzó szankciókat bevezetni.

(zzz/dw.com/eurointegration.com.ua/hirado.hu/MTI)