Magyarok egy volt koronavárosban

Nem a Nereszen vet rájuk árnyékot…

A fenségesen magasba tornyosuló Nereszen hegy a Tisza bal partjáról tekint alá a túlparton fekvő Técsőre, melyről a nagy trianoni osztogatás-fosztogatáskor levágták déli parti városrészét az 1902-ben hozzácsatolt, egykori üveghutájáról híres Ferencvölgy településsel együtt. S bár az így létrejött, jelenleg román területen álló Kistécsőt híd kötné össze Técsővel, ám mivel azt a II. világháború végén a visszavonuló magyar csapatok részlegesen felrobbantották, a rendszerváltás után pedig nem állították helyre határátkelő nyitása végett, csak torzóként ível át a Tiszán. És sok pozitív változásra van szükség ahhoz, hogy Técső magyarsága se váljon korábbi önmaga torzójává…

Magának a városnak a neve a régi magyar Técs személynév kicsinyítőképzős változatából származik, a település első írásos említése – Tecu alakban – pedig 1211-ből való. 1329 aztán fényes betűkkel íródott be a település történetébe: Károly Róbert királyunk ekkor emelte koronavárosi rangra négy másik máramarosi helységgel, Huszttal, Hosszúmezővel, Viskkel és Máramarosszigettel együtt. A középkorban a közeli sóbányák sóvágói lakták a szabad királyi városi rangú Técsőt. A város máig legfőbb ékessége pedig a közvetlenül az 1241–1242-es tatárjárás után emelt gótikus temploma, mely eredetileg természetesen római katolikus szentegyház volt, ám miután 1568-ban megalakult a református gyülekezet, s három éven belül az akkor még színmagyar koronaváros egész lakossága a kálvini tanokat fogadta el, a templom is reformátussá lett. Az 1748-ban kibővített szent hajlék több eleme is őrzi a gótikus stílusjegyeket. A volt szentélyt gyámköveken nyugvó bordás keresztboltozat fedi, s négy csúcsíves ablak, valamint egy csúcsíves ajtó is a gótika korára emlékeztet. Legfőbb dísze pedig Kárpátalja legnagyobb, gyönyörű, festett, kazettás famennyezete, melynek mind a közel 200 kazettája más-más díszítésű, többnyire ornamentális, kisebb részt figurális díszítményekkel ékes, de feliratos kazetták is találhatók.

A Rákóczi-szabadságharcban sok técsői polgár is részt vett, a városi hatóságok pedig családjaikat mentesítették az adófizetés alól. A függetlenségi küzdelem elbukása után aztán a Habsburgok keményen megbüntették Técsőt, mely szabad királyi város státuszát is elvesztette. Fényes Elek 1851-ben kiadott Magyarország geographiai szótára c. munkájában magyar–orosz mezővárosként ír róla, vagyis már betelepült ruszinok is lakták (őket nevezték oroszoknak), de még nagy magyar többséggel rendelkezett, a reformátusok mellett római katolikus közösséggel is, melynek Szent István tiszteletére szentelt temploma viszont csak 1888-ra épült fel. Az 1870-es évektől kezdődően a település gazdasági fellendülést ért meg, s ez is hozzájárult lakossága növekedéséhez. 1910-ben 5910 polgár lakta, köztük 4482 magyar, 855 ruszin, 434 német. Maga Técső pedig Máramaros vármegye Técsői járásának volt a székhelye. A szovjetkorszakban sokáig nagyközség volt, csak 1961-ben emelték városi rangra. Több üzem is működött itt, köztük egy gyümölcskonzerv­gyártó cég, valamint egy művészeti termékeket előállító vállalat, melyek sok técsőinek adtak munkát. Ukrajna függetlenné válását követően azonban ezek a gyárak finanszírozási nehézségek miatt bezártak. Ezzel pedig elérkeztünk a jelenhez, melyről – főleg pedig a magyar lakosság helyzetéről – Kékesi Sándorral, a KMKSZ Técsői Alapszervezetének elnökével beszélgettem el.

– Kisvárosunk lakossága mintegy 12 000 főt számlál, a magyar lakosság pedig 2500–3000 fő között mozog. Alapszervezetünk tagsága évek óta csökken, jelenleg 406 főt tesz ki, de közülük is sokan nincsenek itthon. Magyarságunk részaránya tagságunk vonatkozásában is csökken. És a háború is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a város tősgyökeres létszáma is csökkenjen, amely mind a magyar, mind a többi nemzeti közösség létszámára is vonatkozik – tájékoztat beszélgetőtársam. (Mint korábban László Károly helyi református lelkésztől, illetve Kvascsuk András helybeli római katolikus plébánostól megtudtam, a harcok kirobbanása után 800 református egyháztag kb. 35 százaléka, köztük 80-85 teljes család is Magyarországra menekült háborús menekültként, míg a 480 római katolikus hívő mintegy harmada távozott külföldre, szintén háborús menekültként.)

– Belső-Ukrajnából érkeztek-e háborús menekültek Técsőre?

– Ukrajna keleti, sőt a nyugati részéből a háború első évében sok menekült érkezett a városunkba, de a számuk mára jelentősen csökkent.

– Hol találnak munkát a técsői magyarok és nem magyarok?

– Városunk munkaképes lakosságának nagy része Európában, az Egyesült Államokban, Kanadában dolgozik vendégmunkásként. Magyarságunk céliránya inkább Magyarország.

– Az itthon maradottak milyen munkahelyeken tudnak elhelyezkedni?

– Az iskolákban, a kórházban. A régi gyárak már a múlté, szomorú lenne felsorolni, mennyi munkahely volt egykoron. Jelenleg egy nagy faipari vállalat működik, a Lamela cég, de annyira kevés helyben a munkáskéz, hogy a munkásokat a Rahói és a Huszti járásból toborozták, toborozzák.

– Ami a magyarságot illeti, mennyire gyakoriak a vegyes házasságok, azokban mennyire dominál a magyar nyelv, a magyar nagyszülők a nyelvünkön érintkeznek-e az unokáikkal, és milyen az ezekben a családokban nevelkedő gyerekek magyar nyelvismerete?

– Sok a vegyes házasság, de azokból is, aki tudott, elment. Ritka az olyan család, ahol a magyar nyelv dominál. A legnagyobb baj az, hogy a magyar gyerekek is ukrán akcentussal beszélnek. Tisztelet a kivételnek. S egyes nagyszülők is szláv nyelven beszélnek az unokáikkal, ami szomorú dolog a magyarságra tekintve…

– A KMKSZ-alapszervezet miként igyekszik összefogni a magyar közösséget?

– Kulturális életünk a Covid-járvány és a háború előtt pezsgő volt, az Arany Ősz Kórustalálkozó volt az egyik fő rendezvényünk, amit a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetével együtt szerveztünk meg harminc alkalommal. Emellett kirándulásokra, színházi előadásokra, Katalin-napi bálokra is sor került, de sajnos mindez a múlt.

Reméljük, hogy a béke visszatértével újból felpezsdül a kulturális élet. Jó lenne hinni, hogy minél több magyar menekült hazatér, és mind többekben felerősödik a magyar öntudat, hogy el ne vesszen e nagy múltú város magyarsága.

Lajos Mihály