A MON változtatna a diákok katonai kiképzésén

2025. július 10., 09:27 , 1269. szám

Az Oktatási és Tudományos Minisztérium (MON) megerősítette, hogy a következő tanévtől kezdődően a katonai kiképzés minden diák számára kötelező lesz. A formátum azonban változhat – jelentette az Élet (Життя), az Ukrajinszka Pravda magazinja Mihajlo Vinnicjkij oktatási miniszterhelyettesre hivatkozva július 4-én.

Tájékoztatása szerint a Legfelső Tanácsban iktatták a 13 347. számú törvényjavaslatot, amely a felsőfokú szakképzési és felsőoktatási intézményekben zajló katonai kiképzés rendszerének megváltoztatását javasolja. Az általános katonai alapkiképzés (BZVP) helyett, amely nyilvántartott katonai képesítés megszerzésével és katonai eskütétellel zárul, bevezetnék a Nemzeti Ellenállás Alapjai (NEA) tárgyat. Ez kötelező lesz Ukrajna valamennyi főiskolájának és egyetemének minden másodéves hallgatója számára.

A tárgy oktatása során a hangsúly a következőkön lesz: elsősegélynyújtás; elméleti tűzkiképzés; bevezetés a biztonsági és védelmi szektorban alkalmazott modern digitális technológiákba. Ugyanakkor a terepen történő kiképzés lerövidítését javasolják: a teljes tűzkiképzési ciklus helyett a diákok rövid utakat tennének a gyakorlóterekre, hogy elsajátítsák a fegyverkezelés és a városiaktól eltérő körülmények közötti tájékozódás alapvető készségeit.

„A törvényjavaslat olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek lehetővé teszik, hogy azok a diákok is elsajátítsák a Nemzeti Ellenállás Alapjai tárgyat, akik vallási meggyőződésük miatt nem vehetnek fegyvert a kezükbe: számukra megemelik az elsősegélynyújtás komponenst” – mondta el Mihajlo Vinnicjkij.

Az oktatási tárca egyben hangsúlyozta, hogy a NEA kurzusnak nem célja felkészíteni a felsőoktatási és szakképzési intézmények hallgatóit a mozgósításra. A mozgósítási korhatár változatlanul 25 év, s a 18 és 24 év közötti fiatalok csak önként léphetnek be a hadseregbe. Erre speciális szerződések állnak rendelkezésre.

„Ezért a teljes értékű általános katonai alapkiképzés kurzusra nincs szüksége minden diáknak. A Nemzeti Ellenállás Alapjai kurzus pedig arról szól, hogy felkészüljünk azokra a potenciális fenyegetésekre, amelyekkel Ukrajna bármely polgára szembesülhet a jövőben” – jegyezte meg Vinnicjkij.

Az ukrán felsőoktatási intézmények már megkezdték a felkészülést a 3 kredites tárgy elméleti részének oktatására az új tanévben. Ez a felkészülés továbbra is aktuális, mivel a NEA elméleti része csak minimálisan fog eltérni a BZVP-étől. A változások csak a gyakorlati részt érintik, amely – ha a 13 347. számú törvényjavaslatot elfogadják – jelentősen változik majd.

(hk/live.pravda.com.ua)