Kardos M. Zsöte: Nyári hangulat

Szeretem, ha ringó testem

merül harmatos fűágyba,

virágszirom fátyol hull ott

álmom gyöngyös ablakára.

Mint puha kalács omoljak

Föld terített asztalára,

lehessek szellőnek, fénynek

fürtös, foszlós lakomája.

Víz, ha csobog, engem mosson

tisztára, mint a messziség,

madár pelyhe simogasson,

értem ragyogjon fent az ég.

Ha megszólal nyárfák lombja,

húrjain ezüst dal éljen,

könnyedén pengesse lantját,

elférjen a csönd ölében.

Teli pohár kicsorduljon,

az erdő bíborban lángol,

csókjával búcsúzzon a Nap

e zsongó harmóniától.

Itt van a nyár, itt van újra. Nyárnak nevezzük ezt is, de ez már teljesen más. Az emberek is másak, mert ritkán ugyanazok. Régi nyarak, régi emberek az emlékek befőttesüvegeiben élnek tovább az elme távoli zugának polcain. A bölcs görög Hérakleitosz megmondta, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Így van ez az emberekkel is, ahányszor csak találkozunk, mindig másak vagyunk. Állandó a változás, a változás örök folyamat. A tudomány azt tartja, hogy hétévente kicserélődik minden sejtünk. Hétévente teljesen megújulunk testileg. A lélek már más dolog. Ha gond van, vegyél alig használt lélekemelőt a Vaterán!

Ki ne szeretné a nyarat, a vidámság, a szabadság, a fiatalság, az öröm évszakát? A Wikipédia ezt írja: „A nyár a mérsékelt égöv egyik évszaka, a leghosszabb nappalok és a legmelegebb időjárás jellemzi, időben a tavasz és az ősz között helyezkedik el. Trópusi, illetve száraz égövi tájakon nem létezik.” Szerencsére nálunk, a Kárpát-medencében nagyon is létezik, az emberektől függ, ki hogyan éli meg.

Egy korábbi nyár hangulatát hozza vissza a létező valóságba Kardos M. Zsöte verse. A költő elmondja, mit szeret a nyárban. A második versszakban már a kívánalmait sorolja: „Mint puha kalács omoljak / Föld terített asztalára, / lehessek szellőnek, fénynek / fürtös, foszlós lakomája.”

A költő még további három versszakban ismerteti az olvasóval, mit szeretne ezen a nyáron, vagy inkább mit szeretett azon a nyáron. Akkor, amikor megszólalt a nyárfák lombja, hogy ezüsttel kenje be hallójáratát annak, ki hallja az erdő dallamát.

Kardos M. Zsöte többkötetes szerző, az Art'húr Irodalmi Kávéház című internetes kulturális folyóirat szerkesztője. Számos irodalmi lapban publikál. Sok versét megzenésítették. Én 2014-ben ismerkedtem meg vele a Pesti Szabad Szalon nevű kulturális társaságban.

A 2019-ben megjelent Fények és árnyak között című kötetének fülszövegében a következőket írja róla Baranyi Ferenc: „A költőnek olyan idegrendszere van, amely antennaként működik: felfogja belső kozmoszunk jeleit, rejtett üzeneteit – és szavakká formálja azokat. Kardos M. Zsöte kezdettől fogva képes erre, tehát költő, nem pedig verselgető széplélek csupán. És egyre inkább költő: már nemcsak belső kozmosza rezdüléseit fogja fel az antennája, hanem az őt körülvevő világét is. Magyarán: közéletiesedik. Eötvös Józseffel szólva: »korának érzeménye« egyre jobban »hevíti«. Jelen kötetének ciklusai, és közülük tán leginkább A szétszakadt világ cafatjai című tanúskodik erről. Ám a finom regiszterekben is magabiztosan muzsikál, nem lett érdesebb a hangja, csak többször modulál át mollból dúrba. Kardos M. Zsöte versei segítenek megmaradni embernek a rohamosan dehumanizálódó világban.”

            Lengyel János